Jozef Šátek, a Korrupcióellenes Hivatal volt főnöke is igazolta blogjában a Gorilla-ügyirat valódiságát. Állítását azzal támasztja alá, hogy több benne említett üggyel is kapcsolatba került, amikor a Hivatal élén állt.

 

„Kizártnak tartom, hogy a dokumentumok, illetőleg nagy részük hamisak lennének. A témák, az események kapcsolódása és az egyes beszélgetések tartalma is nyilvánvalóan valódiságukat tükrözik“ – állítja Šátek a sme.sk részére írt blogjában.

A szövegben szó van saját tapasztalatairól is több eset nyomozása során, a gondokról és a politikia nyomásokról, amelyeknek tisztsége ellátása során ellent kellett állnia. „A Korrupcióellenes Hivatal operatív egysége – a Különleges Ügyosztály – 2003 végén és a 2004-es évben több tíz súlyos ügyet göngyölített fel, amelyek kapcsán nyomozóink büntetőeljárást indítottak. Gazdasági jellegű bűncselekményekről volt szó, több tízmillió koronás károkkal” – áll az írásban.

Šátek  az egyes ügyekkel részletesebben is foglalkozik a blogjában. Megerősíti azokat az adatokat, amelyeket a Gorilla-ügyirat szerint állítólag a volt rendőr Rejda mondott az informátorának, Varga Zoltánnak az Általános Hitelbank (VÚB) 32 követelést tartalmazó csomagjának rendkívül kedvező feltételek melletti átadásáról. Az osztály még 2004-ben feldolgozta ezt az esetet, s ahogy Šátek írja, távozásáig mindössze ötöt fejeztek be közülük úgy, hogy büntetőeljárást lehessen indítani.

Rejda a Gorila szerint azt mondta Vargának, nyomást gyakorolt a kollégájára, hogy megsürgesse az ügy kivizsgálását. „Az összesen 32 követelésből ő még csak 5-öt dolgozott fel”- olvasható az ügyiratban.

Šátek a volt rendőrt más szabálysértésekért is bírálja, amelyek a médiában is elhangzottak. Rejda ugyanis a Markíza Televíziónak azt állította, hogy tudott a konspirációs lakás lehallgatásáról. A Korrupcióellenes Hivatal volt főnöke szerint ez alígha valószínűsíthető, célirányos kijelentés. „Az a helyzet, amikor az operatív dolgozó tud az informátorával folytatott beszélgetés lehallgatásáról, nagyon veszélyes a számára, főleg akkor, ha nem tudni, hogy ki és milyen okból kifolyólag végzi a lehallgatást, és hogy mihez kezd majd utána az információkkal” – vélekedik.

A volt nyomozó a Gorilla alapján azt állítja, hogy Rejda „még csak meg sem próbált olyan kérdést feltenni Vargának, amely jelezte volna az operatív érdeklődését”. Az ügyiratból Šátek szerint az is kikövetkeztethető, hogy Varga nem a volt rendőr informátora volt, az egyes pozíciók a kapcsolatukban éppen ellenkezőek voltak.

Šáteknek gyanús Rejda ama védekezése, hogy a kevésbé fontos információkért fontosabbakat kapott cserébe. Ezt az eljárást a Hivatal volt főnöke szerint a belügyminisztérium rendelkezései nem engedélyezik.

A Gorilla kapcsán Šátek a Nemzeti Vagyonalap vezetésével való negatív tapasztalatait is felidézi a nyomozások során. „A Vagyonalap vezetősége a nyomozás során nem segített nekünk, ellenkezőleg, láthatóan passzív volt, eltitkolta a bizonyítékokat, sőt bizonyítható bűnesetekben visszautasította az okozott kár leírását és károsultként nem volt hajlandó csatlakozni a bűnvádi eljáráshoz” – részletezi.

A Korrupcióellenes Hivatal volt vezetője az olvasókkal is szóba elegyedett. Bejegyzésében azt írja, meggyőződése, hogy a lehallgatások hanganyagai még mindig megvannak és előbb vagy utóbb nyilvánosságra kerülnek. A Titkosszolgálat dolgozói, akik feldolgozták azokat, véleménye szerint kitűnő munkát végeztek, de a Titkosszolgálat vezetése üldözte őket ezért. Bízik benne, hogy a munkájukat meg szeretnék mutatni, és ha felmentenék őket a titoktartási kötelezettség alől, biztosan vallanának.

Aktualne.sk, 2012. január 12. nyomán