A Nemzetbiztonsági Hivatal volt főnöke Ján Mojžiš szerint, ami a Gorillában le van írva az valódi és igaz. Jelentette ki ma a Szlovák Rádió Szombati beszélgetések c. vitaműsorában.

Ján Mojžiš egy ideig a Szlovák Titkosszolgálat magas beosztású tisztségviselője is volt.  Véleménye szerint a Gorilla-irat azt írja le „hogyan történnek az állami megrendelések, a privatizáció és bármilyen tevékenység, amely haszonnal járhatnak. Mint mondta a szlovák politika rendszerbeli ügyéről van szó és szerinte nem lehetséges, hogy a politikai pártok vezetése, nem tudott volna erről. Mojžiš hozzátette, hogy a Gorillát olvasásakor nem lepte meg annak a tartalma. Mint mondta, az értesülései és mindaz, amit átélt, igazolják az iratban leírtakat.

A smeres Peter Kažimír a vitaműsorban az állítólagos irat kapcsán megjegyezte, hogy „az egész ügy, mint egy szennyes szekrény nem sokkal a választások előtt nyílt ki, és különböző manipulációk is elképzelhetők ennek kapcsán”. Hozzátette még, hogy érti miért nem nyitották meg ezt a témát korábban, annak ellenére, hogy szerinte Daniel Lipšic belügyminiszter, Iveta Radičová kormányfő vagy Richard Sulík, az SaS elnöke tudtak a Gorilláról. “Mert, ha megnyitották volna, ilyen erőteljesen, mondjuk valamikor 2012 áprilisának végén, akkor ez a kormány már nem létezne” – jelentette ki Kažimír, szerinta maguk szétverték volna a kormányt. Kažimír szerint a Smer-SD pénztárában nincs olyan pénz, amely egy pénzügyi csoporttól származna. „A Smer-SD-nek az eredményeinek köszönhetően van elegendő pénze, nincs támogatókra szüksége és ha szükséges, akkor törvényes kölcsönökkel oldja meg a dolgot” – tette hozzá Kažimír.

Az SaS parlamenti klubjának elnöke, Jozef Kollár elmondta, hogy Robert Fico mind a mai napig hallgat, és nem adott világos választ arra a kérdésre sem, hogy volt-e a lehallgatott lakásban, amelyet a Gorillában emlegetnek. Dzurinda meg szerinte az egész helyzetet félválról veszi. „Amikor a politikába léptem, tudtam, hogy az állam rothadt, de hogy ennyire, az még engem is sokkolt” – tette hozzá Kollár. Peter Kažimír hisz abban, hogy a Smer-SD-n belüli kollégáinak, akikkel együttműködik, semmi közük az ügyhöz.

SITA, 2012. január 21. nyomán