Az SDKÚ sajtóosztálya bejelentette, hogy a párt választási bilboardjain Mikuláš Dzurinda is feltűnik majd. Maró a megjegyzés, ami idekívánkozik: Hadd élvezze még egyszer. Utoljára.
Talán hihetetlenül hangzik, de nagyon valószínű, hogy a szlovák politikai élet eme ikonja lassan a végéhez közeledik. Az ok természetesen nem az, hogy húsz éve tevékenykedik a politikában és modern szóhasználattal élve kiszolgált politikus. A történelem teli van olyan politikusokkal, akik ennél is tovább voltak a közéletben, mégis volt még mit mondaniuk. Képesek voltak megszerezni a választók bizalmát és jó választási eredményt elérni.
Pontosan ezt a képességét veszítette el Mikuláš Dzurinda. Jóhírét a botrányok a kritikus határ felett megtépázták, nyilvános fellépései elcsépelt frázisok tömkelegévé váltak és az utóbbi években már egyetlen érdekes téma sem köthető a nevéhez. A 90-es évek dinamikus pártvezéréből és határozott szónokából, aki valaha az ország korszerűsödését és Nyugatra vezető útját jelképezte, csak egy ügyes hatalmi játékos maradt. Képesség nélkül érdeklődést kelteni, esélytelenül a választási sikerre.
Éppen azért az SDKÚ a választások során valószínűleg „elszenvedi” történelmének legmegalázóbb választási eredményét. A Gorilla-ügy, amely a nyilvánosság előtt lerántotta a leplet a szlovák politika működéséről, és szétverte Dzurinda pártjának pontosan megtervezett választási kampányát, bár nem volt a folyqamatot elindítója, de felgyorsította azt.
Lehet talán olyan ellenvetés, hogy párszor már rosszul állt Dzurinda és az SDKÚ szénája, mégis mindig sikerült meglepetést okozniuk. Most azonban a negatív tényezőkből kevert koktél megsemmisítőnek tűnik. A kék stratégáknak ezért nem marad más hátra, mint reménykedni a minél alacsonyabb választási részvételben, amely legalább optikailag szebbé tenné a választási eredményt. De ez sem fedi el a tényt, hogy a pártnak tömegesen fogynak a választói.
A választások után az SDKÚ-nak el kell döntenie, hogyan tovább. Tegyük fel, hogy a tagjai racionálisabbak, mint a HZDS tagjai voltak, és nem akarnak majd ennek példájára lassú léptekkel a politikai szemétdombra kerülni. Ebben az esetben nem marad számukra más, mint lecserélni a pártvezért. A kérdés csak az, milyen módon megy végbe ez a változás.
Végbe mehet békésen, Dzurinda és az utódja közti megegyezéssel, de párton belüli küzdelemmel is. Ebben az esetben érdekes lesz majd figyelemmel követni, ki talál magában elegendő elszántságot felemelni a zászlót és szembeszállni az eddig rettenthetetlen főnökkel. Bizonyos, hogy az új főnök nem lehet a Dzurindával „összenőtt” Ivan Mikloš.
Persze az a forgatókönyv sem teljesen valószerűtlen, hogy a pártstruktúrákban erős Dzurinda a választások utáni elnöki párharcot megnyeri, vagy nem is akad kihívója. Ez azonban a politikai végén semmit sem változtat. Csak meghosszabbítja az agóniát, és szülőatyjával együtt a süllyesztőbe küldi az egész pártot.
Ján Čarnoguský egykor úgy jellemezte Dzurindát, mint a politikust, akire rátalált a kor. Az azonban azóta előbbre haladt, és Mikuláš Dzurinda már nem tud lépést tartani vele.
Ennek ellenére nem kell szomorkodnia. Az érdemeit senki sem vitathatja el, és az emlékiratok írása is nagyon érdekes és hasznos tevékenység lehet.
týždeň.sk, Jozef Majchrák, 2012. február 2. nyomán