Az SDKÚ-DS elnökét, Mikuláš Dzurindát bosszantja a belügyminiszter Daniel Lipšic némely kijelentése. Szerinte jogtalanul beavatkozik a nyomozás menetébe. „Mit tett Lipšic minisztersége alatt másfél évig a rendőrség?

Jaroslav Spišiak rendőrfőnök már 2005-ben érintett volt a Gorillában. Mit csinált Spišiak négy évig, amikor csendben volt? Miért hallgatott Spišiak eddig? Lehet, hogy a megfelelő alkalomra várt, ami a parlamenti választásokkal meg is érkezett” – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Dzurinda.

Egyúttal megjegyezte, hogy Lipšic a Nemzeti Vagyonalap főnökének, Anna Bubeníkovának a leváltása után érkezett a kormányülésre és a kormánytagokat nyilvános forrásokból származó információkkal nyűgözte le, amelyek a NVA főnöke férjének kereskedelmi aktivitásairól szóltak. Bubeníková tiltakozott ellene, de Lipšic azt felelte, túl sok véletlenről van szó.

Dzurinda ma kijelentette, hogy 2009 februárjában Iveta Radičová házában Újfaluban találkozott a Penta képviselőjével, Jaroslav Haščákkal. Amint azt mai sajtótájékoztatóján elmondta a találkozóra Iveta Radičová kérte meg, és semmi rosszat nem lát ebben. Haščákkal a politikáról beszélgettek és nem tegeződik vele. A J&T pénzügyi csoportból valószínűleg senkit sem ismerne fel. Véleménye szerint, ha igaz lenne, hogy 2005 decemberében néhány ember jutalékokról tárgyalt a Pentával az SDKÚ-DS számára, kérdezi, akkor hagyták volna-e lehallgatni őket a titkosszolgálat által. Az SDKÚ-DS vezére több ember aggodalmát osztja, miszerint március 10-én a Gorilla fog szavazni, nem pedig Szlovákia polgárai.

„A csúcs a volt rendőr fellépése volt, akiről a Gorilla mint egy korrumpálódott emberről ír, aki kenőpénzt vett át a pénzügyi csoporttól azért, hogy információkat vitt ki a rendőrségről. Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen ember ekkora teret kap, és azzal gyanúsítgat engem, hogy beavatkoztam a nyomozásba vagy hogy nem cselekedtem? – kérdezi Dzurinda. Az DSKÚ-DS vezére azt állítja, hogy nem avatkozott be a Gorilla kivizsgálásába. Emlékeztetett, hogy Robert Fico kormánya 2006. július 4-én került hatalomra. A Szlovák Titkosszolgálat 2005. November 23-án kapta meg az engedélyt a lehallgatásra és fél év múlva újra igényelte azt, hogy 2006. november 18-áig folytathassa a lehallgatást. Dzurinda szerint azonban a SIS a kormányváltás és a SIS új igazgatójának, Jozef Magalának a kinevezése után (2006. július 27-én) augusztus 4-én befejezte a lehallgatásokat. Ez után az időpont után a rendőrség is megszüntette a nyomozást.

Megjegyezte azt is, hogy az esetet a belügyminisztériumi felügyelőség és a nyitrai Korrupcióellenes Hivatal is vizsgálta, mivel az „ordibáló rendőr” hasonló hivatalban dolgozott Pozsonyban. A Gorilla Dzurinda szerint azt írja, hogy 2006 februárjában kapott hírt a SIS-től a Gorilláról. „Soha sem kaptam meg a lehallgatások feljegyzését, de itt-ott kaptam erről-arról összefoglaló jelentést. Ezt a törvény értelmében kaptam. Ezek a jelentések két-, három vagy négyoldalasak. Maximum nyolcoldalas jelentést kaptam, a Gorilla 85 oldalas. Kormányfőként sejtelmem sem volt a Gorilláról. Csak valamikor ellenzéki politikusként ismerkedtem meg vele” – jelentette ki azzal, hogy kormányfőként a Gorillával kapcsolatban semmit sem hanyagolt el, minden információt felelősséggel használt.

A Gorilla-iratban Dzurinda szerint egy csomó értelmetlenség van. „Megnevettetett, hogy Pavol Hrušovský állítólag egy német cégtől 200 millió koronát vett át, és amikor erről tudomást szereztem osztoznia kellett velem rajta” – magyarázta. A dokumentum a villamos művek privatizációjáról is szól, ami azonban sohasem volt a kormányülés programján. „Sohasem szavaztam voltam ezeknek a vállalatoknak a privatizációja mellett”. Szerinte nem ülnek a pozsonyi repülőtér privatizációja körüli szövegek sem. Megemlítette, hogy két nagy érdekcsoport volt játékban, az egyikben a Penta, a másikban a J&T. “Magam javasoltam a a borítékos módszert, amelybe egy számot kellett tenniük. Hol látnak itt teret valamiféle províziókra?” – kérdezte.

Aktuality.sk, 2012. február 5. nyomán