Igor Matovič körül (OĽaNO) forrósodik a levegő. Miután jelentős mértékben megcsappant a választási listája, most egyre hangosabban arról beszélnek, hogy a választási programja készítésében a Penta egyik volt erős embere segített neki, akinek a neve a Gorilla-iratban is szerepel.

Az arról szóló információk, hogy Matovič pártja jelölőlistájának összeállításában fontos szerepet töltött be a Penta egyik erős embere, Jozef Špirko, már múlt hét szerdáján felröppentek. Senki sem akart azonban konkrét információkkal szolgálni ez ügyben. Később azonban az erről szóló értesülések olyannyira felerősödtek, hogy Matovič jónak látta a blogján keresztül helyre tenni a dolgokat. Azt, hogy Špirkónak valóban lényeges szava volt pártja jelölőlistájának és választási programjának összeállításában, nem tagadta.
Špirkónak a  választási programja összeállításában nyújtott segítségével kapcsolatban ezt írja: „A programunk végső tervezetének elkészítése az OKS embereinek a gondja volt, akiknek ehhez az elsődleges löketet Špirko adta. Sohasem érdekelt az együttműködésük mértéke, engem csak az eredmény érdekelt. Én csak a befejezésre emlékszem, amikor ennek a tervezetnek a bemutatása során Hlina nem egyezett meg Špirkóval, aki elment. Azóta nem találkoztam vele.” Matovič ugyanúgy azt sem tagadja, hogy pártja választási listáján megjelenhettek volna olyan jelöltek is, akiket Špirko ajánlott. Kordán kívül Špirko másokat is javasolt, ismert vagy kevésbé ismert embereket, akik közül azonban egy sem került fel a listára anélkül, hogy a jelölésükkel ne értett volna egyet valamennyi érintett párt.”

Hogy Špirko neve megjelent a Gorilla fedőnevű állítólagos titkosszolgálati iratban Matovič tudta: „Karácsony előtt, a Gorilla nyilvánosságra kerülése után volt módom először elolvasni az iratot, amelyben Jozef Špirko neve is szerepel, bár nem a lefizetésekkel összefüggésben. Természetesen bennem is kétségeket váltott ki ez. Beismerem azonban, hogy rögtön átfuttattam az agyamon valamennyi irányunkba tett lépését, és nem találtam egyetlen pillanatot sem, amikor valamilyen módon igyekezett volna kihasználni a helyzetet bármiféle manipuláció útján.”

Matovič a Špirkóval való együttműködését azzal magyarázza, hogy Špirkónak jók a kapcsolatai az OKS-szel. Először mintegy egy évvel ezelőtt találkozott vele, amikor Špirko bejelentette neki, hogy már nincs a Pentában. Azután pár héttel az előrehozott választások időpontjának bejelentése után lépett vele kapcsolatba. A vele való együttműködéssel akkori partnerei az OKS-ből, KDS-ből stb. is egyetértettek: „Kikértem a véleményüket. Valamennyi jelenlévő nagyon megbízható emberként jellemezte őt és az ajánlatának örültek. Mi több, egyikük egyenesen azok közé javasolta, akiket felkérhetnénk, hogy függetlenként induljanak a listánkon. A jelenlévő urak ezen a találkozón azt is bejelentették, hogy a 2010-es választási kampányban Špirko úr nagyon intenzív kommunikációt folytatott az OKS-szel a választási programjukat és kampányukat illetően, és anyagilag is támogatta azt. Ezt az információt azonnal ellenőriztem az OKS költségvetési zárszámadásában, amelyben valóban nyilvánosan ott szerepelt, mint az OKS adományozója.

Említést érdemel Radovan Bránik blogja is, amelyben azt magyarázza, miért ment el Matovič listájáról: „Nagyon nehéz annak a férfinak az arcát nézni, aki valamennyi jelölt előtt eltitkolta, hogy a választási programunk eredeti változatát egy olyan ember írta, akinek a neve gyakrabban szerepel a Gorillában, mint Vladimír Palkóé. Palkótól eltérően nem túl hízelgő összefüggésekben. Nehéz annak a férfinak az arcát nézni, aki másokat is hazugságra kényszerített, mivel elhitték, hogy egy kis hazugság nem számít, ha a jó ügyért harcolunk. Nehéz elhinni, hogy megengedte egy pénzügyi csoport képviselőjének, hogy közvetlen módon befolyásolja a választási listánk összetételét és képes volt veszélyeztetni ezzel 149 elszánt ember jó hírnevét. Igor Matovičnak nincs semmi erkölcsi alapja, hogy kampányát a Gorilla-ellenességre építse, nem volt joga a jelöltlista megtisztítása címszó alatt bárkit is hazugságvizsgálóra küldeni. Az Egyszerű Emberek és a Független Személyiségek bilboardjai ugyanis a legigazabbak valamennyi közül. Nem a Gorilla ellen harcoltunk – hanem a Gorilláért harcoltunk. Mert ő diktálta a szabályokat. Igor Matovič tudtával. Ez az alávalóság, ez a képtelenség a demokrácia alapvető szabályainak a betartására, a lojalitásra még a legközelebbállók irányában sem, méltatlanná teszi őt a politikus megnevezésre.”

Blogjában Alojz Hlina is állást foglalt az ügyben, aki az OĽaNO listáján maradt. Špirko programra kifejtett hatásával kapcsolatban megjegyzi: „Az, amit Špirko úr ismertetett, csupán általános megfogalmazások voltak, ami szinte minden pártban egyforma, elég csak itt-ott egy-két szót kicserélni. Miután ezt kijelentettem, Špirko úr az asztalra csapta a papírjait, mondott valami olyasfélét, hogy velem nem lehet beszélni és elment.” A végén még hozzáteszi: „Nem Špirko úr csinálta az OĽaNO programját, csak egyetlen találkozón ismertette a „világbékét”, amit nem is fejezett be, mivel megharagudott rám és elment.”

Az Aktiality.sk-hoz közelálló forrás szerint, Špirkóból nem kell mumust csinálni: „A Szlovákiai Munkáltatók Szövetségének alelnöke a tisztségéből eredően találkozgat a politikusokkal és a harmadik szektor képviselőivel meg az újságírókkal is. Sok tevékenysége rendkívül hasznos a társadalom számára.”

Aktuality.sk, 2012. február 13. nyomán