Értelmetlenség lenne azt állítani, hogy a politikusokkal való találkozók nélkül nagy bizniszeket lehetne csinálni. Minden nagy pénzügyi csoport ezt teszi, mert azt akarják, hogy a politikusok tudjanak az egyes projektumokkal kapcsolatos szándékaikról.

Erről nyilatkozott a cseh Hospodářské novinynak adott interjújában a Penta pénzügyi csoport egyik társalapítója és főrészvényese, Marek Dospiva.

„Hogy ne a médiából tudják meg, mit csinálunk. Bizonyos üzletekben ők szabályoznak bennünket, ők döntenek a jogi háttérről. Mi hozzuk létre a foglalkoztatottságot. Azt akarjuk, hogy tudják, ide és ide fogunk befektetni és hogy ők milyen politikai, szabályozó vagy törvényes támogatást tudnak ehhez biztosítani. Igyekszünk az egyes minisztériumokban vagy a szakmai konferenciákon találkozni velük” – mondta Dospiva.

Elismerte, hogy ha a politikusok meghívják őket a hivatalaikba, elmennek oda, de ha a miniszter azt mondja, hogy az egyik találkozóról a másikra menet tud csak némi kis időt szakítani a találkozóra valamelyik üzemanyagtöltő állomáson, oda is elmennek. „Én soha egyetlen miniszterrel sem találkoztam magánlakásban, de nem látom ebben sem semmi rosszat. Az a lényeg, hogy ezek a beszélgetések semmilyen korrupciós témáról nem szólnak” – hangsúlyozta.
Dospiva szerint a teljes Gorilla-ügyirat, amely a Penta társtulajdonosának Jaroslav Haščáknak a politikusokkal és az állami tisztségviselőkkel való találkozóiról szól egy pozsonyi konspirációs lakásban, hazugság és sci-fi. „Van ott minden, amit egy rendes amerikai szappanoperának tartalmaznia kell – nagy pénzek, szex és politika. A valóságban azonban Szlovákia történelmének legpiszkosabb választási kampányáról van csupán szó” – jelentette ki.

Dospiva megjegyezte, hogy az irat már hat évvel ezelőtt keletkezett. „Azóta többször is kivizsgálták az ügyet, és egész idő alatt semmire sem jöttek rá. A botrány jól jött valakinek a kampánya során” – magyarázta. Daniel Lipšic (KDH) belügyminiszter, aki szerinte beleélte magát a szlovák Catani szerepébe, hazudik és egy olyan csoportot támad, amelyik csupán Szlovákiában 7000 embert alkalmaz, és az utóbbi öt év alatt 70 millió euró adót fizetett.

A pénzügyi szakember visszautasítja azt is, hogy olyan találkozókra került volna sor, amelyeken valamilyen törvényen kívüli dolgot tárgyaltak volna meg, ami valamiféle bűncselekmény gyanúját vetette volna fel. „A politikai kalandor Lipšic kijelentéseit gondosan elemezzük és jogi formában fogunk védekezni ellenük” – jelentette be Dospiva.

Tom Nicholson Gorilla-ügyről szóló könyve kiadásának bírósági úton való megtiltása margójára megjegyezte, hogy ha Nicholson „bebizonyítja, hogy bizonyítékai vannak arra, amiről ír, és bebizonyítja, hogy igazat ír, a Penta nyugodt lélekkel megtámogatja a könyve kiadását”.

Aktuality.sk, 2012. február 14. nyomán

{iarelatednews articleid=”197″}