Az ellentmondásos vállalkozó, Marián Kočner több korrupciós gyanúval vádolta meg az SaS-t. Kočner sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Szabadság és Szolidaritás pártja a Penta akkori partnerétől, Jozefa Špirkótól kapott adományokat.

Ezt a pénzadományt azonban Richard Sulík pártja sehol sem vallotta be.  „Megkérdeztem Sulíktól, hogy a Penta társaitól nem kaptak-e pénzügyi adományt a kampányukra, ami azonban nincs a honlapon feltüntetve az adományok között. Megkérdezte tőlem, honnan tudom, majd hogy ő Jozef Špirkótól semmilyen pénzt nem kapott. Való igaz, a pénzt az SaS pénztárosa, Kolárik hozta, aki Špirkótól egy fehér tescós nejlontáskában kapta azt” – mondta Kočner.

A vállalkozó egyúttal azt is bejelentette, hogy az állítását nem tudja igazolni. Hajlandó azonban megfizetni az SaS hazugságvizsgálatát, ahol ezekre a kérdésekre kellene válaszolniuk.

Kočner említést tett az Sas képviselői klubjának elnökéről, Jozef Kollárról is. „Ott tesz nekem keresztbe, ahol csak tud. Személyesen nem ismerem, csak hallomásból, pár társadalmi rendezvényen találkoztunk is. Meg szeretném kérdezni aláveti-e magát Kollár úr a hazugságvizsgálatnak, és hajlandó lesz-e válaszolni azokra a kérdésekre, hogy volt-e valami köze a népbanki 80 milliós rabláshoz, amelynek a vezérigazgatója volt. Én úgy gondolom, hogy nem menne keresztül a vizsgálaton” – vélekedett Kočner.

Rámutatott a fiktív mediális tréningekre is az egészségügyi minisztérium dolgozói, a kórházigazgatók vagy a kórházak alkalmazottai számára, ahol az egyik oldalon „nem létező aláírások vannak, mintha részt vettek volna a tréningen, a másik oldalon pedig az oktató, Juraj Droba (SaS) úr aláírása. Ezek a tréningek sohasem valósultak meg, de a számlák kimentek” – tette hozzá Kočner.

A továbbiakban Kočner azt is megjegyezte, hogy a volt gazdasági államtitkár, Martin Chren körüli SaS-esz embereknek egyetlen célja a politikába lépéssel a Szlovák Gázművek privatizációja volt.

Kočner: Sulík hazudik

Sulík szerinte több dologban is hazudik a találkozásaik és a telefonüzeneteik magyarázása során. Kočner szerint például nem igaz, hogy Ján Počiatek (Smer-SD) ismertette volna őket össze, vagy hogy nem adott volna engedélyt a kölcsönös kommunikációjuk nyilvánosságra hozatalára. Az igazság az, hogy nem a választások után, hanem hónapokkal azelőtt kezdtek találkozgatni. „Sulík néhányszor azt nyilatkozta, megkért, hogy engedélyezzem a mail kommunikációnk közzétételét, és én azt nem engedélyeztem. Sulík hazudik. Sulíknak azt írtam, hogy írásos formában akarom ezt megkapni. Felhívott az asszisztense azzal, hogy hova jöhetnek az írásos beleegyezésért. El is jött, meg kapta azt egy leragasztott borítékban, de mind a mai napig nem kaptam vissza az aláírt változatát. Megkérdezhetik tőle, miért állítja, hogy nem adtam neki oda, mikor megkapta azt. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami a mai sajtótájékoztató megtartására ösztönzött” – magyarázta Kočner.

Megismerkedésük margójára megjegyezte, hogy Sulík maga kérte a találkozót, amikor Pozsony főpolgármesterének jelöltette magát. „Elszórakoztunk, egész jól megértettük egymást, kétszer vagy háromszor találkoztunk. Később azután el kezdtünk találkozgatni, de nem a választások után, ez egy újabb hazugság, hanem még előtte. Ez még az előtt volt, hogy az SaS elkészítette volna a jelölőlistáját. Elkezdtünk gyakrabban találkozgatni, először az autóban a Kolibán titokban, majd a házban, a politikáról beszélgettünk, a politikai színfalakról, kire kell ügyelnie” – mondta Kočner.

Sulík arra is megkérte, hogy a forrásain keresztül nem ellenőrizne-e néhány embert, akiket az SaS listáján szeretne indítani, de nem tud róluk sokat, és nem biztos abban, hogy tiszták. „Én sohasem éltem vissza azzal és nem is fogok, amit sikerült megállapítanom, de mindent megmondtam Rišónak. Úgy hiszem, hogy az információim alapján némelyek nem kerültek rá a listájára, de egyikük rajta maradt, akivel szemben voltak fenntartásaim” – állapította meg a vállalkozó.

A 2010-es választások után már csak Kočnernél találkozgattak. „Érdekes, hogy akkor nem zavarta, hogy gyanús személy vagyok. Úgy éreztem, hogy ő egy olyan ember, aki saját maga alakítja ki másokról a véleményét, és nem befolyásolják a színfalak mögötti pletykák” – mondta.

Kočner tagadta, hogy Sulíkkal elrepült volna egy salzburgi vacsorára. „Megkérdeztem tőle, miért nem mondja meg, hogy kivel volt ott? Ján Sabol vállalkozó volt vele ott akkor. Az az ember, aki az SOP-t és az ANO-t alapította és azt gondolom, hogy most ugyanezt csinálja az Sas-ben. Rišo kerülte erről a témáról a beszélgetést, de alkosson mindenki maga véleményt” – üzente Kočner.

A videofelvételeket nem Kočner készítette

A vállalkozó elmondta azt is, hogy a nyilvánosságra hozott videofelvételeket, amelyeken Sulíkkal van, nem ő készítette. Hozzátette, neki tiszta a lelkiismerete, hazugságvizsgálatnak is hajlandó alávetni magát. „Állítólag a biztonsági szerveknek nincs hozzá közük. Elhihetjük, de nem szükséges elhinni ezt. Tekintettel arra, hogy szerepelek a nyilvántartásokban, elképzelhetőnek tartom a személyem megfigyelését, bár úgy gondolom, nem vagyok olyan érdekes, hogy valaki videópoloskát szereljen fel a lakásomban. Elképzelhetőnek tartom azonban, hogy Sulík van a dolog hátterében, azazhogy miatta szerelték fel azt” – tette hozzá Kočner. Lehetségesnek tartja azt is, hogy az akció mögött a katonai elhárítás áll, de nem szeretne bárkit is vádolni. „Valaki más is lehetett. Manapság videopoloskát felszerelni valaki házába egyáltalán nem bonyolult dolog” – magyarázta.

Hogy bebizonyítsa, megmutatta a háza felújításáról készült fényképeket, amikor szerinte a poloska odakerülhetett. „A kamera szöge szerint el kezdtem keresni, hol lehet a poloska. Rájöttem, hogy a felújítás során az egyedüli dolog, ami a házban a helyén maradt, a ház fűtését és a kazánt irányító termosztát, ami még a tél kezdete előtt elkezdett makacskodni, ezért kihívtam a szerelőt. Meggyőződésem, hogy abban a régi termosztátban volt a poloska, amit akkor kidobtam” – magyarázta.

Kočnert szavai szerint az őrületbe kergeti a tudat, hogy valaki figyelte, mit csinál a saját házában. „300 ezer eurót kínálok annak, aki megmondja nekem, hogy ki volt, aki a poloskát felszerelte. Higgyék el nekem, hogy megállapítom, mert a rendőrség nem fogja” – bizonygatta.

Marián Kočner legsúlyosabb vádjai

A Chren körüli emberek csak az SPP privatizációját akarták: „Mondja meg, ki beszélt vele a kormányfő lecseréléséről? Meggyőződésem, hogy a főügyészválasztás a kormányfő lecseréléséről szólt” – mondta Kočner. Iveta Radičová (SDKÚ-DS) kormányfő ugyanis véleménye szerint sohasem értett volna egyet a Szlovák Gázművek privatizálásával.

Az SaS a Penta emberétől kapott pénzt: „Megkérdeztem Sullíktól, hogy a Penta társaitól nem kaptak-e pénzügyi adományt a kampányukra, ami azonban nincs a honlapon feltüntetve az adományok között. Megkérdezte tőlem, honnan tudom, majd hogy ő Jozefa Špirkótól semmilyen pénzt nem kapott. Való igaz, a pénzt az SaS pénztárosa, Kolárik hozta, aki Špirkótól egy fehér tescós nejlontáskában kapta azt”

Janiš jelölte Trnkát Dzurinda parancsára: Az SDKÚ-DS képviselője, Stanislav Janiš több mint egy évvel ezelőtt Dobnroslav Trnkát javasolta főügyésznek a pártfőnökének, Mikuláš Dzurindának az utasítására. A kijelentését azzal támasztja alá, hogy Dzurindával van egy nagyon jó közös barátjuk, ezért biztos abban, hogy így volt.

A törvényt 300 millió koronáért vették: Kočner úgy véli, hogy Szlovákiában van minimum 15 olyan ember, akik gazdagságukkal befolyásolják az ország irányulását. „Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a szlovák parlament 300 millió koronáért bármilyen törvény érdekében megvehető. Elég olcsón” – tette hozzá.

hnonline, 2012. február 28. nyomán

{iarelatednews articleid=”227, 134,176,200,125″}