A Gorilla-ügy első gyanúsítottja a volt gazdasági miniszter Pavol Rusko! A vád a Kombinált Rendszerű Erőmű (PPC) privatizációjával kapcsolatos. Az ezzel kapcsolatos értesülést a SME napilap tett közzé, amely szerint Rusko nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a PPC eladása transzparens legyen.

 

Ruskó még nem értesült a vádról. „Meglepő, hogy egy ilyen hírről a médiától szerzek tudomást” – nyilatkozta az Aktuality.sk hírportálnak a volt gazdasági miniszter. „Az előnytelen eladásról szóló szóban forgó elemzés részleteire már pontosan nem emlékszem. Nem emlékszem pontosan miért került le a kormány programjáról ez az anyag. Hihetetlen. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy a Gorilla-ügy úgy végződik, hogy valakit üldözni fognak.” Rusko továbbá hozzátette, hogy a PPC privatizációja már hivatalba lépése előtt elkezdődött, neki voltak is ellene kifogásai, de mivel a bizottság megszavazta, végül aláírta azt. „Ez a bizottság felelőssége” – jegyezte meg Rusko.
A PPC privatizációjának témáját még Daniel Lipšic nyitotta meg március 5-én. Akkor azt állította, hogy az erőmű privatizációja során a Penta 15 milliárd koronával rövidítette meg az államot, amit a Penta a szóvivőjén keresztül cáfolt.
Rusko a vádat olyan emberek kezdeményezésének tartja, akik a személyes számláikat szeretnék ily módon benyújtani. Azt azonban, hogy kire gondolt, nem pontosította. Jogi úton szeretné megvédeni magát, és reméli, hogy bebizonyosodik az ártatlansága. „Én járok majd a bíróságra, míg Malchárek meg Bubeníková a tengerparton röhögcsélhetnek” – állapította meg Rusko. Szerinte a helyzet azért is paradox, mert amikor ő adott be büntetőfeljelentést lefizetés ügyében, az a szemétkosárban végezte. „A Nemzeti Vagyonalap adta el a Kombinált Rendszerű Erőművet, s ha úgy adta el, tudnia kellett, mi van benne. Tudnia kellett mit ad el, hogy mennyi pénz van benne” – tette hozzá Rusko.

A Aktuality.sk, 2012. március 15. nyomán