Sajátos módon csábítaná az embereket a Gorilla-ügy állásáról készült jelentés megtekintéséhez az Egyszerű Emberek képviselője, Alojz Hlina. A Robert Kaliňák belügyminiszter által a parlamenti képviselők számára készítendő anyagot egyenes adásban közvetítené a szlovák parlament épülete előtt elhelyezett hatalmas kivetítőn.

„A Gorilla sokáig kint volt az utcákon, de az ügy nem nagyon mozdult előre, most bekerül a parlamentbe. Ezért úgy gondolom, az emberek megérdemlik, hogy valamilyen formában tanúi lehessenek az erről folytatott élő parlamenti vitának” – magyarázta javaslatának apropóját a képviselő.

Kaliňák parlamenti fellépésének időpontja Gorilla-ügyben még nem ismeretes. „Egyelőre nincs arról szó, hogy a jelentés titkos lenne, csodálkoznék is, ha igény lenne a titkosítására” – jelentette ki Hlina.

A képviselő formailag úgy képzeli, hogy a jelentés ismertetésének idejére nagygyűlést hívnának össze a parlament épülete elé, a megengedett 50 méteres távolságban. Hogy hány emberrel számolnának, azt Hlina egyelőre nem számszerűsítette. „Lehet, hogy nem jönnek el sokan, de ez nem akadály, az emberek sokat tettek azért, hogy a Gorilla-ügyben kiderüljön az igazság. Ezt azok számára terveznénk, akik részéről lesz érdeklődés, hogy ott legyenek a közelben” – állítja a képviselő.

A belügyminiszter Hlina javaslatára készít jelentést a képviselők számára a Gorilla-ügy aktuális állásáról, amit a 136 jelenlévő képviselő közül 130 igennel szavazott meg a testület. „Ez engem is kellemesen meglepett” – magyarázta a képviselők egyetértését javaslatával az Egyszerűek képviselője.

Az Aktualne.sk, 2012. június 27. nyomán