gorilla_4A szlovákok többségének meggyőződése, hogy a bűnüldöző szerveknek nem sikerül felderíteni a Gorilla-ügyet és az esetleges elkövetőket megbüntetni.

Amint az MVK közvélemény-kutató intézet reprezentatív felméréséből kiderül, a megkérdezettek több mint 40 százaléka bizonyos ebben, további 33,6%-uk pedig úgy gondolja, hogy ez valószínűleg nem sikerül.

A megkérdezettek csupán a 4,4%-a vélekedik úgy, hogy az ügyet végül sikerül felderíteni. Abban, hogy talán sikerül 9,1%-uk bízik. A megkérdezettek több mint 12%-a nem tudott válaszolni a kérdésre, illetőleg nem volt az ügyről ismerete.

A másfél évvel ezelőtt megvalósított hasonló közvélemény-kutatással összehasonlítva a legjelentősebb mértékben azoknak a száma növekedett, akik egyáltalán nem bíznak az ügy kiderítésében.
Az adatgyűjtés július 2-8-a között valósult meg, a felmérést 1077-es mintán végezték – tájékoztatott az MVK Ügynökség igazgatója, Pavel Haulík.

TASR nyomán, dé, Felvidék.ma