birosag_kalapacsRém kellemetlen lehet bírónak lenni Szlovákiában. No nem a havi fizetésnapon, azt még el lehet viselni valahogy. Hanem amikor dönteni kell. De hogy ne sértsek meg mindjárt minden derék bírát egyetlen mondattal: különösen azokra az ügyekre gondolok, amelyeket szokás „kényesnek” nevezni a rájuk rakódott vastag politikai fedőréteg miatt.

Ilyen kényes ügy például az önmaga ellen csoportosan, aljas indokból (öngyűlölet) súlyos testi sértést, majd később állam elleni bűncselekményeket is elkövető egykori nyitrai diáklány esete, vagy éppen a másik örökzöld, az állampolgársági hercehurca. Mint megírtuk: a Nyitrai Kerületi Bíróság április 14-én tárgyalta az állampolgárságuktól megfosztott, de személyi igazolványukat le nem adó lévaiak perét, ám a szövevényes ügyben egyelőre nem született ítélet. Így a mocskos bűnözők továbbra is szabadlábon vannak és nemhogy védekeznek, de egyenesen támadnak.

Na jó, ez épp nem egy büntetőügy, hanem egy közigazgatási szerv – rendőrkapitányság – által szabálysértési eljárásban hozott határozat bírósági felülvizsgálata. Ami persze még nem ok arra, hogy ésszerű időn belül lezárják. Miért is tennék, ha maga az alkotmánybíróság sem volt erre hajlandó egy jóval magasabb szintű, alkotmányossági kérdésben. Sem ésszerű időn belül, sem azon túl. Kész szerencse, hogy a nyitrai bíróság ezt ebben a konkrét ügyben nem teheti meg, valamit muszáj lesz mondaniuk a május 12-i ítéletben.
És amitől annyira rém kellemetlen: még indokolni is kell. Abból megint sok mindent megtudhatunk majd a szlovák jogállami felfogás nívójáról – persze a javán már így is túl vagyunk az alkotmánybíróság tavaly őszi tehetetlenkedésével.
A májusi döntés kétféle lehet: vagy igazat adnak Gubíkéknak (még kimondani is szörnyű!), ami azt jelenti, hogy a rendőrség jogellenesen bírságolta őket, ami pedig azt jelenti, hogy nem voltak kötelesek leadni személyi igazolványukat, ami azt jelenti, hogy nem vesztették el állampolgárságukat. Ami azt jelenti, hogy ez az ország egy nagy tetűfészek, csak eddig senkinek nem volt bátorsága hozzá, hogy kimondja. A valószínűbb forgatókönyv: a nem szlovák állampolgár Gubíkék megsértették a törvényt és perkálniuk kell. Bírságot, perköltséget, mindent.

Egyetlen kérdés maradt a végére: mire kell még további harminc nap az ítélet meghozatalához? Egyetlen tippem van csupán: cseréljék le Robert Kaliňák titkárnőit gyorsabban gépelő alkalmazottakra…

Forrás: Szűcs Dániel, Felvidék.ma