go02Megszavazta a parlament rendkívüli ülésén a Gorilla ügy alapos kivizsgálásának szükségességét. A rendkívüli ülést 40 ellenzéki képviselő kezdeményezte, akik elégedetlenek voltak Dušan Kováčik különleges ügyész eljárásával az ügy kivizsgálása során.

Az eredeti ellenzéki határozatjavaslat, amelyet a parlamentnek meg kellett volna szavaznia, úgy hangzott: „A szlovák parlament megállapítja, hogy a Gorilla-ügy alapos kivizsgálása és a gyanúsított személyek igazságszolgáltatás elé állítása kulcsfontosságú a demokratikus és jogállam szempontjából. A szlovák parlament aggodalmának ad hangot Dušan Kováčik különleges ügyész lépései miatt, amelyek jelentősen megnehezítik a Gorilla-ügy alapos kivizsgálását.”

Ám a kormányzó Smer pártnak más elképzelései vannak azt illetően, milyen határozatot kellene a Gorilla-üggyel foglalkozó rendkívüli parlamenti ülésnek elfogadnia. Az ellenzéki javaslattal szemben a Smer-SD alternatív határozatjavaslata meg sem említi Kováčik nevét. A Sme által javasolt parlamenti határozat csupán azt állapítja meg, hogy „a parlament harmadik választási ciklusa és az SDKÚ-DS, KDH, MKP és ANO összetételű második Dzurinda-kormány idejéből származó Gorilla-ügyet a demokratikus és jogállam alapelveinek megerősítése érdekében alaposan ki kell vizsgálni”. A képviselők végül 92 szavazattal ezt a Smer műhelyében készült változatot szavazták meg.

Ma először maga Kováčik is felszólalt a parlamenti testület előtt, aki a képviselőket biztosította arról, hogy kész mindent megtenni annak érdekében, hogy a Gorilla-ügyet kivizsgálása eredményesen befejeződjön. A különleges ügyész azonban arra is figyelmeztette az ellenzéket, hogy nem várható magyarázat a különleges ügyésztől, de egyetlen felügyelő ügyésztől sem arra, miért éppen a meghatározott módon járt el az ügyben. „A különleges ügyész autonóm és független szerv. Csak a feljebbvalója értékelheti, aki a főügyész” – üzente Kováčik.

Kováčik szerint a Gorilla-ügy a múltban is politikai harcok tárgya volt, s úgy tűnik, megint fel szeretnék használni a választás előtti harcban. „Visszautasítom a részvételt ezekben a politikai játékokban” – jelentette ki. A képviselőknek egyúttal azt üzente, ha bizonyítékokkal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy megsértette a törvényeket, már régen büntető feljelentést kellett volna tenniük. De felkérhették volna a főügyészt is, hogy vizsgálja felül a különleges ügyész eljárásának törvényességét.

Kováčik azt is visszautasította, hogy a szőnyeg alá söpörné a Gorilla-ügyet. „A mai napig 650 kihallgatás valósult meg. Ez kevés? Ez az ügy szőnyeg alá söprését jelenti? Én úgy vélem, hogy itt nem beszélhetünk semmilyen tétlenségről” – jelentette ki, majd megismételte, hogy az ügy lezárását követően kérni fogja a titoktartás alóli felmentést és a képviselők előtti felszólalás lehetőségét. „Akkor valamennyi kérdésükre válaszolok” – mondta.

Kováčik azt is megmagyarázta, miért nem hallgatták még ki a Titkosszolgálat jelenlegi igazgatóját, Ján Valkót. Szavai szerint ebben az ügyben 2012 februárjában az első tanúk közt hallgatták ki szigorúan titkos rezsimben a SIS akkori igazgatóját, Karol Mitríket. „A kihallgatás tartalmáról nem beszélhetek Önöknek. Ennek alapján azonban nincs semmilyen ok arra, hogy ugyanebben a kérdésben a Titkosszolgálat igazgatóját is kihallgassák” – fűzte hozzá.

Daniel Lipšic független képviselő parlamenti felszólalásban elmondta, ezúttal sem lesz előrelépés a Gorilla-ügyben. „Az a tényállás, hogy Ficót mi már nyolc éve pénzeljük. Nehezen elképzelhető, hogy Fico most valamiben, ami büntetőjogi méretű, ellenünk lépne fel” – olvasta fel ezt az idézetet Lipšic a Gorilla-aktából hangsúlyozva, amíg Szlovákiában egyes személyek és csoportok úgy érzik, hogy törvények felett állnak és eszerint cselekednek, addig a hétköznapi emberek nem lesznek fölényben.

Lipšic szerint a jelenlegi ülés azért is fontos, mert megmutatkozik, ki szólal fel a Gorilla-ügyben és ki nem. „A legfőbb ideje, hogy a polgáraink érdekében komolyan beszéljünk arról, hogy ezt az országot egyre inkább ellopják tőlünk, mert nem a kormány van itt uralmon, hanem néhány kiválasztott oligarcha” – jelentett ki Lipšic hozzáfűzve, ennek a következménye a munkanélküliség vagy az egészségügy helyzete.

Az ellenzéki képviselő azt is megjegyezte, hogy a Gorilla-ügyet az első Fico-kormány idején már vizsgálták, ám a kivizsgálást leállították. Lipšic szerint valójában csak az ő belügyminisztersége idején vizsgálták az ügyet. Véleménye szerint jelenleg Dušan Kováčik különleges ügyész ellehetetleníti az ügyet, aki az ellenzék szerint blokkolja a vizsgálótisztek kérelmeit a kulcsfontosságú tanúk kihallgatását illetően, bár azok egyszer s mindenkorra elmondhatnák, valódi-e a Gorilla-akta. „Közvetlen tanúnk van, aki látta, ki járkált a Vazovova utcai lakásban, és az ő kihallgatása nem fontos az ügy kivizsgálása érdekében” – tette fel a kérdést Lipšic.

A Gorilla-ügyben érintett Jaroslav Haščák nagyvállalkozó egy korábbi nyilatkozata szerint az ellenzék kezdeményezésére összehívott rendkívüli parlamenti ülés jogellenes. „A képviselők azt javasolják, hogy a Gorilla-ügy gyanúsítottjait, beleértve engem is, állítsák az igazságszolgáltatás elé, mivel az szerintük kulcsfontosságú a demokratikus és jogállam szempontjából. A képviselők csoportja ezzel durván megsérti a parlamenti demokrácia és a jogállam alapelveit” – állt a Penta befektetői csoport üggyel kapcsolatos állásfoglalásában

Haščák szerint ugyanis megengedhetetlen, hogy a törvényhozó testület tagjai beavatkozzanak egy lezáratlan büntető eljárásba. „Megengedhetetlen, hogy a politikusok megmondják a büntető szerveknek, hogyan járjanak el, és politikai nyomást gyakoroljanak a kivizsgálás menetére” – érvelt korábban a nagyvállalkozó.

Forrás: dé, Felvidék.ma