korrupcioEmlékszik még a tisztelt olvasó a Magyar Televízió kései hőskorában a kamerák előtt üres papírokat morzsolgató és a saját kínos faviccein remekül szórakozó Maksa Zoltánra és az ő híradójára? (Emlékeztetőül: “magyar tudósok oxigént találtak a főváros levegőjében” – hihihi, nevetőgép 5 másodpercre bekapcs).

Bár akkor még nem volt piros meg sárga karika, hála az égnek a szüleim tudták, hogy mellettem a helyük, így komolyabb trauma nem ért. Hatásai azonban máig érződnek. Olyannyira, hogy az egyik friss szlovákiai belpolitikai hírt olvasva rögtön a nyalka bajusz ugrott be. Ilyen blődség ugyanis nem jelenhet meg máshol, csak a Maksa Híradóban. Vagy mégis?

Tehát a hír, amely e nyomasztó emlékeket felidézte bennem: A jogállam megerősítésére irányuló akciótervből fakadó kötelezettségeinek eleget téve, a korrupció elleni közös harcunk élére állva a szlovák egészségügyi tárca úgy határozott, hogy az egészségügyi dolgozókat kötelező jelleggel korrupcióellenes képzésre küldi. A képzést a fővárosban található Szlovák Egészségügyi Egyetem biztosítja. A tananyag pontos tartalma és követelményrendszere még nem ismert, jelenleg kidolgozás alatt áll. A már az egészségügyben dolgozókon kívül az erre a pályára készülők is megkapják a korrupcióellenes tanokat: a tárca bevezeti az egészségügyi képzésbe is, így nem lesz olyan műtős kerek ez országban, aki ne ismerné a korrupció elméletét.

A hír komoly, ezt tényleg nem viccnek szánja Viliam Čislák tárcája. Igen, lesz korrupcióellenes képzés és igen, kötelező lesz a a doktorkák és nővérkék számára is. És igen, ezt azok írják elő nekik, akiket majd’ agyonnyom a pöstyéni CT korrupciós botránya, akik ki sem látszanak abból a ganéjból, amit a föléjük tornyosuló Gorilla-botrány (korunk Szlovákiájának jelképe) jelent. Igen, ez a kormány leckézteti az egészségügyet korrupcióellenes harcból. A képzés költségei természetesen közpénzből mennek – bizony, bizony, újabb kísértés…

És ebben az országban kérem bármit, még ilyen böszmeséget is meg lehet csinálni. Be lehet sározni az egész egészségügyi rendszert, közvetve be lehet mocskolni a korrupció fekáliájával válogatás nélkül mindenkit: a röhejes bérért a lelküket kiköpve dolgozó orvosokat, nővéreket, ápolókat és minden egészségügyi szakdolgozót. Ha nem volt elég szemen köpés az államfő külföldre “szökése”, akkor most itt az újabb üzenet a minisztériumtól. Béremelésről, korrekt életpályáról, tisztességes munkakörülményekről és megbecsülésről ne is álmodjatok, viszont irány az antikorrupciós tanoda. Kurzusvezetőnek senki mást, csakis Zuzana Zvolenskát tegyék meg, hiszen a szimbólumok oly fontosak.

Amíg a gorillák rácson kívül, köztünk járnak, sőt tananyagot írnak, addig ne csodálkozzunk, ha majomnak néznek – és kezelnek – bennünket.

Forrás: Szűcs Dániel, Felvidék.ma