sorsok_1

A felvidéki magyarság létszáma a rendszerváltozás óta több mint 100 ezerrel (!!!) csökkent. Míg az 1991-es népszámláláson 567296-an vallották magukat magyarnak, addig 2001-ben 520528-an, 2011-ben már csak 458467-en. Húsz év alatt tehát 108829 volt a magyarság fogyása, és azóta már eltelt néhány év…

magyraok

Bugár Béla politikai karrierje ez idő alatt így alakult:

1990 – napjainkig parlamenti képviselő (1990-1992 között Prágában az MKDM színeiben, majd 1992-től folyamatosan Pozsonyban. 1992-98 között az MKDM, 1998-2009 az MKP, 2009-2010 függetlenként, 2010-től a Most-Híd színeiben)

1991 – 1998 az MKDM elnöke

1998 – 2007 a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, a párt 1998-2006 között tagja a szlovák kormánykoalíciónak

1998–2006 a szlovák parlament alelnöke

2006: megbízást kap (és vállal) a szlovák parlament elnöki tisztségének ellátására

2007 – leváltják az MKP elnöki tisztségéből. (Mint mondta, továbbra is az MKP tagja marad…)

2009: otthagyja az MKP-t, majd megalapítja a Most-Híd pártot, a párt 2010-2012 között tagja a szlovák kormánynak, ő ismét parlamenti alelnök

(2016-ban ismét indul a választásokon, amelyek további 4 évi tisztséget hozhatnak neki…)

Összegezzük: 25 év parlamenti képviselőség (és fizetés), 22 évi pártelnökség, pártjaival csaknem 10 évi kormányzás,  8 évi parlamenti alelnökség (2006-ban elnöki jogkörrel „megkoronázva”)

Bugár Béla nevétől nem csak politikai tisztségei okán, hanem egyéb „elfoglaltságai” miatt is gyakran hangos a sajtó. Mint például 2008-ban, amikor bejelentette, hogy felhagy a politizálással és vállalkozó lesz (a nagyszarvai Pongrácz-kastélyban lett társtulajdonos). 2009-ben neve felbukkan a botrányos Gorilla-aktában (ebbe sokan belebuknak, ő nem), 2010-13 között négyszer  veszít az általa kezdeményezett perben Csáky Pállal szemben, 2002-ben Durayt bírálja, mert az felszólalt az Orbán Viktor vezette polgári erők Kossuth-téri nagygyűlésén… (Erről videó itt)

Forrásanyagok (többek között):

Vélemények:

Berényi József
A Most-Híd egyfajta politikai feloldozást biztosít az identitásváltóknak. A jelenség lényege az, hogy a Most-Hídra szavazás csak az első lépés. ––>

Csáky Pál:
Addig jól együtt tudtam működni Bugár Bélával, amíg éreztem, hogy a szlovákiai magyar közösség javáért küzd. Amikor viszont azt tapasztaltam, hogy gazdasági érdekeket helyez előtérbe, szembekerültünk. –>

Duka Zólyomi Árpád:
Nem tudok mit kezdeni Bugár Béla kezdeményezésével: ennyire benyalni, ennyire lefeküdni a szlovák politikai színtér amúgy is butító és egyre nyomasztóbb nacionalista megnyilvánulásainak! ––>

Duray Miklós:
Bugár Béla szellemileg és lelkileg egyre inkább a felvidéki magyar közélet peremére tolódik. Felrémlik bennem, hogy 1992-ben azt sem tudta, mi az, hogy keresztény. ––>

Flórián László:
Bugár Béláról: Mily kár, hogy saját szavaival sem tudott azonosulni… –>

Kövér László:
„Azt gondolom, hogy az, amit a Most csinál, az a magyar nemzeti közösség asszimilációjához való politikai hozzájárulás” ––>

Mács József:
Szlovák körökben elterjedt, hogy Bugár, Durayval ellentétben, kezelhető, megdolgozható. ––>

Mihályi Molnár László:
Bugár Béla az elmúlt 20 éveben végig pártelnök volt: ez idő alatt 110 ezerrel csökkent a magyarság létszáma, amiért a szlovákok nagyon hálásak neki… ––>

-tények.sk-