mailes„Itt van az ősz, itt van újra” és ilyenkor „Hull a levél a fáról” – ahogy a költők mondják. Másokat meg a postás áraszt el levelekkel. Ugyanis értesüléseink szerint, az 1946/47 telén csehországi kényszermunkára hurcolt magyarok még élő tagjai, valamint leszármazottaik több száz személyes levélben kérték számon Bugár Bélán kárpótlásuk elmaradását.
Ennek szomorú aktualitását az adja, hogy 1946. november 19-én indult el a magyarok tömeges deportálása Csehországba. Az etnikai tisztogatás.

Ahogyan már beszámoltunk róla, a Deportálások Áldozatainak és Leszármazottaiknak Szövetsége (DÁLESZ) levélben sürgette a Most-Híd elnökét, hogy pártja kezdeményezze egy törvényjavaslat beterjesztését a szlovák törvényhozásba, mivel az újabb kárpótlási törvényt fogadott el a múltbéli sérelmek enyhítésére.

A Most-Híd képviselői által is megszavazott törvény azoknak a hadiárváknak ítélt meg egyszeri pénzbeli jóvátételt, akik eddig kimaradtak a kárpótlásból. Nevezetesen a volt elesett partizánok leszármazottairól van szó.

A kényszermunka áldozatai kezdeményezésének hátterében az a magatartás áll, amelyet Bugár Béla tanúsít az üggyel kapcsolatban. Magyarán a mai napig nem válaszolt a DÁLESZ elnökének levelére. A DÁLESZ egyik tagjának azt válaszolta, hogy több alkalommal próbálkozott, de a Smer köreiben erre nincs politikai akarat. Ezzel a levéllel viszont az a gond, hogy fejlécén szerepel a párt neve és Bugáré a levél alján, ám az elnök nem látta el azt kézjegyével.

A válasz megint csak arról győzhet meg, hogy Bugár Bélának fontosabbak a magyar otthonokba befészkelődött partizánok utódai, mint a magyar áldozatok jogos követelése. Ugyanis sok esetben pont a partizánok és családjaik foglalták el a kényszermunkára hurcolt magyarok otthonait. Ez meglehetősen súlyos és nyomasztó árnyékot vetít arra a politikusra, aki a megbékélés és együttműködés révén szeretne megoldást találni a többség és kisebbség dilemmáira anélkül, hogy a magyarok igényeiért harcolna.

Ha egy politikus nem tudja hatékonyan képviselni közösségét, akkor mondjon le. Ha nem teszi, politikailag lenullázza magát. Hitelét veszti.

Forrás: Balassa Zoltán, Felvidék.ma