iszlam_hungary

Az Iszlám Állam videóban fenyegette meg az összes országot, amely részt vesz az ellenük harcoló koalícióban. Köztük hazánkat is.

A négy perces, vérprofi módon összerakott propaganda anyag nyilvánvalóan a nyugati emberekre lett kalibrálva, elsősorban rájuk akar hatni: látványos animációk, drámai zene, és hollywood-i filmelőzetesekre emlékeztető narrátorhang. A videó felidézi a „Kalifátus” történetét, kiemelve, hogy területük már
nyolcszorosa Belgiuménak, és nagyobb, mint Nagy-Britannia.
Hangsúlyozzák, hogy az uralmuk alatt álló területeken
iskolák ezreiben nevelik és képzik ki a jövő dzsihádistáit.

Gúnyolódnak egy sort az USA-n, amelynek van elég embere és fegyvere, de katonáinak „nincs elég akaratereje és nem elég elszántak, mióta vereséget szenvedtek Afganisztánban és Irakban”.

A videóban látható az Iszlám Állam elleni koalícióban részt vevő mint a hatvan ország zászlója, akiket a a „hitetlenek nemzetének” (millah of kufr) neveznek. A Egyesült Államok mellett kiemelik a további „főgonoszokat”, Iránt, Törökországot és Oroszországot.

A hatvan lobogó közt ott van a magyar is.

Gyertek csak mindannyian! A számbeli fölényetek csak a hitet növelik bennünk. Gyerünk, gyűjtsétek össze szövetségéseiteket, és rontsatok ránk, ne késlekedjetek! – mondja a narrátor. A terroristák azt üzenik a koalíciót alkotó nemzeteknek, hogy

Számoljuk a zászlóitokat. Ha számuk eléri a nyolcvanat, akkor – ahogyan a próféta is megmondta – a háború lángjai végül elégetnek benneteket a halál dombjain”

A videón a „Dabiq” felirat olvasható. Az Iszlám Állam végletekig vitt fundamentalizmusában szó szerint értelmezi a Mohamednek tulajdonított szavakat. A próféta állítólag azt mondta, hogy végső összecsapásra a muszlimok és „Róma” (vagyis a keresztény világ) között a szíriai Dabik városa mellett fog sor kerülni. Ezt követően beköszönt az örök béke és nyugalom korszaka, a történelem véget ér. Az IÁ ideológiája szerint tehát minél több ország kapcsolódik be az ellenük folyó küzdelembe, annál jobb. Mohamed 80 ellenséges zászlóról beszélt, tehát ehhez még hiányzik húsz. A CNN már februrában rámutatott egy elemzésében, hogy a dzsihádisták embertelen kivégzéseiről szóló videók nem csak az elrettentést szolgálják, hanem azt is, hogy

minél inkább kivívják maguk ellen a civilizált világ haragját.

Hitük szerint teljesen mindegy, mekkora erőfölényben vannak ellenségeik, mert Allah beavatkozásának köszönhetően a végső dabiki csatában úgyis ők fognak győzni.

Ezt az utolsó összecsapást akarják kiprovokálni.

Ez alapján sok elemző úgy véli, hogy az IÁ tulajdonképpen nem egyszerűen egy szélsőséges muszlim szervezet, hanem

egy világvégét váró halálszekta.

Forrás: alfahir.hu, Balogh Gábor