dsz_mkn

Változott a dunaszerdahelyi hagyomány, a Vermes villa helyett idén a magyar kultúra napja alkalmából a kultúrházban szervezett ünnepi műsort a Pázmanum Társulás.

A közönség soraiban üdvözölték Újpest önkormányzatának küldöttségét, Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármestert, A. Szabó László alpolgármestert, Haraszti Zsoltot, a pozsonyi magyar nagykövetség első diplomatáját. Az est műsorvezetője Haizok Melinda volt.

A rendkívül pergős műsorban a Csallóköz művészei léptek fel. Olyanok is, kik határokkal odébb is jól ismertek, mint Vadkerti Imre, aki együttesének, a Kormoránnak az üdvözletét is tolmácsolta az „Isten ujja megérintett” dallal, és ott volt a Kicsi Hang is, többek között Reményik Sándor Nagy magyar télben című gyönyörű versét is elhozták, előadták. Kollár Katalin a Csárdáskirálynő híres nyitányával kezdett.

A sztárok vastapsot kaptak, de a közönség soraiban ülők arcaira a boldog mosoly akkor költözött, amikor saját apróságaikat látták a Komensky utcai óvodások bájos előadását nézve. Szavaltak a Magyar Tannyelvű Speciális Alapiskola tanulói, Bertók Carmen és Bokros István, fellépett a Rozmaring énekcsoport, a hazai író-költők közül Hodossy Gyula a műsort pedig a Dunaág néptáncosai koszorúzták meg.

Sziporkák – A magyar kultúra napja Dunaszerdahelyen

Villanások a 2016. január 22-i dunaszerdahelyi ünnepi műsor zenés darabjaiból.

Közzétette: Tények.sk – 2016. január 22.

A nap jelentőségéről a szervezők nevében Karaffa Atilla főszervező szólt, aki Balog Zoltánnak, a nemzeti erőforrások miniszterének üdvözlő levelét is felolvasta. Hájos Zoltán elmondta, a városi bál tombola-bevételéből is a kultúrát támogatják, mégpedig 1300-1300 euróval a Csallóközi néptánccsoport és a Dunaág Néptáncműhelyt. A. Szabó László hangsúlyozta: „Az idestova kétszáz éves örökérvényű gondolatok jegyében mindent meg kell tennünk, hogy megmentsük kultúránkat és iskoláinkat, amelyek nemzetünk bölcsői”.

Az est a Himnusz eléneklésével zárult. Tavaly a Vermes villában még sokan kinnrekedtek, szükség volt a helyszínváltoztatásra. Most a hatszázas nézőtérrel rendelkező kultúrházban is minden hely elkelt. A jövőre nézve talán nem rossz ötlet, ha a szervezők a sportcsarnokkal is felveszik a kapcsolatot.

O.N.

További fotók és videók fb-oldalunkon