bardos_gyula_galanta

Minden magyar felelős minden magyarért, s ezt most, a Szlovákiában márciusban sorra kerülő parlamenti választások közeledtével még inkább szem előtt kell tartani – jelentette ki Szabó Dezső író gondolatát idézve Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke vasárnap a szervezet magyar kultúra napi rendezvényén Galántán.

Felidézte: a Csemadok egy évvel ezelőtt azzal a felhívással fordult a Magyar Közösség Pártjához (MKP) és a Most-Híd szlovák-magyar párthoz, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz annak érdekében, hogy a választásokon közösen indítsanak jelölteket, mert így adhatnák meg a legnagyobb esélyt arra, hogy a felvidéki magyarságnak erős képviselete legyen.
„Ennek a kérésnek csak az MKP részéről volt pozitív fogadtatása, a Híd válaszra sem méltatta a javaslatot” – jelentette ki Bárdos Gyula, majd hozzáfűzte: ugyanilyen reakciót váltott ki a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala civil ernyőszervezet hasonló kezdeményezése is.
Rámutatott: a Csemadok egy ilyen helyzetben döntött úgy, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy az MKP listáján szereplő jelöltek is bekerüljenek a választások után összeálló új törvényhozásba, mivel a megosztottság sok mindenkinek jó, leszámítva a felvidéki magyarságot.
„A mi véleményünk szerint magyar szavazatokkal magyar képviselőket kell a törvényhozásba juttatni” – szögezte le Bárdos Gyula, aki a Magyar Közösség Pártja választási jelöltlistáján Berényi József pártelnök mögött a második helyet kapta meg.

***

Átadták a Csemadok idei életműdíjait a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális-közéleti szervezetének a magyar kultúra napja alkalmából rendezett központi ünnepségén, Galántán vasárnap.

A Csemadok életműdíját – amelyet korábban Életfa díjnak neveztek – 2008 óta minden évben a felvidéki magyarság azon nagyjainak ítélik oda, akik a kultúra terén kifejtett, egész életen át tartó tevékenységükkel a legtöbbet tették a magyar közösségért.
A Csemadok életműdíját az idén Csák Istvánné Horváth Etelka amatőr színész és énekes; Erőss Attila, a Rozmaring Népi Táncegyüttes volt vezetője; Mészáros Ilona, a Kaszás Attila-tájház létrehozója és Nagy Elza, a Csemadok pozsonypüspöki alapszervezetének elnöke kapta meg.
Az ünnepi rendezvényen az életműdíjak mellett a Csemadok közművelődési díjait, valamint az ugyancsak a Csemadok által odaítélt Gyurcsó István Közművelődési Díjat is átadták. Előbbit az idén Bankó Ibolya volt néptáncos, több hagyományőrző csoport létrehozója; Nagy Anikó a Csemadok bősi alapszervezetének elnöke; Száraz Erzsébet, a nagyfődémesi esztrád és színjátszó csoportok szervezője; valamint Striezenec Horváth Rudolf újságíró, koreográfus kapta meg. Idén a Gyurcsó István Közművelődési Díjat Bárdos Gábornak, Somorja polgármesterének ítélték oda.
A vasárnap délután tartott rendezvény teltház előtt zajlott a galántai Városi Művelődési Központ színháztermében, a gálán a felvidéki magyarság politikai és civil szervezeteinek képviselői is részt vettek.
Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke beszédében a kultúra, az anyanyelv és a Himnusz összetartó erejét méltatta, majd Szabó Dezső gondolatát idézve kiemelte: minden magyar felelős minden magyarért, s ezt most – a Szlovákiában márciusban sorra kerülő parlamenti választások közeledtével – még inkább szem előtt kell tartani.
A magyar kultúra napjának alkalmából rendezett ünnepségen a magyar kormány képviseletében Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes-államtitkára vett részt. Ünnepi beszédében az államtitkár Szerb Antal sorait idézve a magyar kultúra közösségre gyakorolt összetartó erejének fontosságát hangsúlyozta.
„Számunkra ma is a magyar kultúra az a fonál, amely egységgé sző bennünket itt a Kárpát-medencében vagy akár földrészeken, óceánokon túl” – jelentette ki. Rámutatott: a kultúra a magyarság megtartásának kulcsa, olyan hétköznapi valóság, amit folytonosan ápolni, formálni és örökíteni kell.
A díjazottakra utalva hozzátette: ez a folytonosság sok munkát és erőfeszítést igényel, valamint azt, hogy a közösségnek legyenek olyan építő tagjai, akik ezt felvállalják.

mti/tenyek.sk, Fotó: O.N.