Csáky Pál EP-képviselő (MKP) írása – Elhangzott pénteken, 2016. július 1-jén Pozsonyban, a ligetfalusi áldozatok emlékművénél
Tisztelt Egybegyűltek!
Szeretettel köszöntöm mindannyiukat és megértésüket kérem, hogy európai néppárti kötelezettségeim miatt csak így, közvetett módon tudok szólni Önökhöz.
Végignézve azon a 12 hónapnyi úton, amely a ligetfalusi áldozatok emlékművének felállítása óta történt, az „Eppur si muove” igazsága nyílik meg előttem: és mégis mozog a föld, és mégis mozdul a világ! Janics Kálmán bácsi ijedt arcára gondolok, amely arcról 1991-ben, a téma 1989 utáni első nyilvános megszellőztetése után valóban a rémület sugárzott. „Fiam, képzeld el, megfenyegettek, ma éjjel telefonon keresztül háromszor is megfenyegettek. Mind a háromszor ugyanaz a hang mondta a telefonba, hogy hagyjam abba a foglalkozást ezzel a témával, mert nagyon megjárhatom! S amikor megkérdeztem, hogy kicsoda maga és miért mond nekem ilyeneket, csak nevetett egyet és letette a kagylót. Fiam, valakinek nagyon nem érdeke, hogy erről a témáról ennyi év után is beszéljünk” – mondta nekem Kálmán bácsi, és az arcáról lerítt, hogy a titokzatos telefonálók tényleg megijesztették őt.
S hogy mennyire nem volt érdeke 2015-ben sem néhányaknak, hogy ez az emlékezés megvalósuljon és ez az emlékmű létrejöjjön, arról Dunajszky Géza is tudna mesélni egyet s mást.
És mégis: az igazságot nem lehet elhallgattatni, az emberi tisztesség utat tör magának évtizedek múltán is. Tavaly a pozsonyi német nagykövet úr ugyan nem vett részt a hivatalos rendezvényen, de utána eljött ide és fejet hajtott az áldozatok emléke előtt. A magyar kormány képviselői a rendezvényen is részt vettek. Szlovákok is megállnak gyakran a közeli bunkerban szolgálatot teljesítő barátaink elmondása alapján ennél a kis emlékhelynél és megkérdezik, kiknek, milyen eseménynek állít emléket. S tavaly, a rendezvény után azok a szlovák önkéntesek, akik megtisztították ennek a helynek a környékét, mondták el nekem, hogy „képzelje el, Csáky úr, egy halom töltényhüvelyt találtunk a bunker mellett, s abból azt is rekonstruálni tudtuk, hogy a bunker tetején pontosan hol helyezhették el a géppuskát, amellyel legyilkolták őket. S ami a legellenszenvesebb az egészben, képzelje csak el, hogy ezek a szemetek még szórakoztak is velük, célba lőttek a szerencsétlen áldozatokra.”
S mindez, kedves barátaim, hivatalos békeidőben történt. Elfogadhatatlan, elítélésre méltó cselekedet.
És most, 2016-ban is itt van néhány becsületes ember, akiknek fontos az igazság és fontos az utólagos végtisztesség megadása is az ismeretlen áldozatoknak. S a tavaly elültetett kis szimbolikus fa nő, növekedik: az idén már tudományos konferenciát is gyümölcsözött, nem is akármilyet.
Kedves barátaim!
Pár nappal ezelőtt Ferenc pápa látogatott el Örményországba, ahol – több, mint száz év múltán – nevezte a huszadik századi örmények tömeges legyilkolását népirtásnak. A német Bundestag pár héttel előtt határozatban nyilvánította ki ugyanezt.
Egyikük sem jelentéktelen személy illetve testület, ugye? S kérdezzük csak meg önmagunktól is, miért lehet fontos nekik, hogy bő évszázad után is kimondják az igazságot az oszmán törökök embertelen tettéről. Szerintem azért, mert tudják: ha az igazságot nem mondjuk ki, ha az igazságot nem mutatjuk fel, akkor utólag is a gyilkosoknak asszisztálunk. S ezzel a tettünkkel esetleg ajtót nyithatunk korunk újkori szélsőségeseinek tervei előtt.
Tisztességes ember ilyet nem akarhat. Tisztességes ember felelősséget érez a jelenért és a jövőért is, s tudja, ezt csak erkölcsös alapokra építve tudja helyesen és hitelesen megtenni.
Ezért fontos mindaz, ami ma ebben a kérdésben Pozsonyban történt, ezért köszönöm meg a szervezőknek, hogy nem engedik kialudni az emlékezés lángját, s önöknek, minden résztvevőnek pedig a jelenlétet, amellyel kiállnak egy igaz és erkölcsös ügy mellett.