A koalíciós Most-Híd elnöke, Bugár Béla is úgy döntött, értékeli a kormány száznapos időszakát. De valami olyan kerekedett ki belőle, amit nagyon gyorsan meg is bánt.

Bugár sokkolt - A Parlamentné Listy portál tudósítása
Bugár sokkolt – A Parlamentné Listy portál tudósítása (jobbra az eredeti Bugár-jegyzet szlovák verziójának részlete) – Kattintással nagyítható

Robert Fico harmadik kormányának kinevezésétől már száz nap telt el, ezért aztán több képviselő is igyekszik mérleget vonni. A kormány tevékenységét értékelőkhöz Bugár Béla, a parlament alelnöke és a Most-Híd párt elnöke is csatlakozott, amikor a közösségi hálón kijelentette „100 nap, ami nem is volt”. Véleménye szerint ugyanis a kormány száz percet sem kapott arra, hogy bizonyítson, nemhogy száz napot. „Nem panaszként mondom, csak mert ez tény” – írta.

Bugár a hibát nem csak a kormány szokatlan összetételében látja, vagy az ellenzék állítólag türelmetlen részében. Szerinte komolyabb okai vannak ennek, európai tekintetben és világméretekben is, mivel „mind inkább a populista praktikák és irányok győzedelmeskednek. Minden a szenzáción múlik. Minél nagyobb a cirkusz, annál jobb” – írta.

A parlament elnöke példaként az amerikai történéseket hozta fel, ahol teljes gőzzel folyik az elnökválasztási kampány, és ahol a politikai ellenfél legföldhözragadtabb sértegetései elfogadható módszerré válnak a Fehér Házért való küzdelemben.

Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten

Az utóbbi napok legkomolyabb csalódása a Brexiten kívül Bugár szerint az, hogy „Nagy-Britannia uniós kilépésének legnagyobb népszerűsítői már a népszavazás után másnap beismerték, hogy a kampányukat hazugságra építették”. Szerinte eltolódnak annak a határai, mi az, ami társadalmilag tiszteletben tartható a barikád mindkét oldalán, és a társadalmi élet valamennyi szintjén. Szlovákia sem kivétel ez alól.

„HA ELFOGADJUK A HAZUGSÁGOKAT A KAMPÁNY SORÁN, A MIÉNKBEN DÖGIVEL VOLT, AKKOR SAJNOS A POLITIKAI KÜZDELEM MINDENNAPI ESZKÖZEIVÉ VÁLNAK”

– ismerte be Bugár váratlanul, majd így folytatta: „Ha a hazugság az egyik oldalon elfogadható, akkor a másik oldalon is megjelenik. Ha valaki semmirekellőként viselkedik, nem várhatja, hogy mások majd úgy viselkednek vele szemben, ahogyan azt elvárja”. Bugár érvelése közben az ismert, mint mondta, évszázadok óta bevált közmondásra is hivatkozott: Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten…

A jellem a döntő?

Bugár kijelentése, miszerint „Ha elfogadjuk a hazugságokat a kampány során, a miénkben dögivel volt, akkor sajnos a politikai küzdelem mindennapi eszközeivé válnak”, sokkoló önreflexiónak tűnik. Legalábbis ez volt az érzése az egyik kommentelőnek, aki a bejegyzés alatti reakciójában ezt a mondatot idézve hozzáfűzte: „ekkora önreflexiót, nyilvánosan beismerni ezt, igazán nem vártam… A hangsúly a MI KAMPÁNYUNKBAN (értsd: Most-Híd) DÖGIVEL VOLT szókapcsolaton van.”

Módosított mondat, kitörölt kommentek

A parlament alelnökének ez a mondata ilyen formában azonban csak rövid ideig volt látható a közösségi oldalán. Pár perccel később a sokat ragozott mondat már úgy módosult: „Ha elfogadjuk a hazugságokat a kampány során, és SZLOVÁKIÁBAN dögivel volt ebből, akkor sajnos a politikai küzdelem mindennapi eszközeivé válnak”. A módosított mondaton kívül azonban más változás is történt Bugár közösségi oldalán, nevezetesen, hogy eltűntek az önreflexióra utaló bejegyzések…

Forrás: Felvidék.ma/Parlamentné listy