Döbbenetes olvasmány az Algériában született francia író, Michel Houellebecq legújabb könyve. Franciaország új, európai muszlim áramlatok általi, finom módszerekkel történő, csendes átvételéről szól nem is a távoli jövőben. Az embernek a hideg futkos a hátán, olvasván ezt az ijesztő víziót.
2022 közel van-e hozzánk vagy távol van még tőlünk? Michel Houellebecq legújabb regénye mindenesetre közel hozza a lehetséges jövőt. A Behódolás főhőse a 44 éves irodalmár François, még csak rezignált, de nemsokára teljesen kiég. Élete sivár, egyhangú. Kedvtelenül tanít az egyetemen, egyre ritkábban vannak nála fiatalabb szeretői, egyre gyakrabban olvassa kedvenc régi szerzőjét, Huysmanst, és egyre intenzívebben figyeli az őt körülvevő világot, kivált a belpolitikai fejleményeket.
Franciaország elnököt készül választani. A szélsőjobboldali Nemzeti Front vezére (Marine Le Pen) toronymagasan vezet, mögötte fej-fej mellett lohol a Szocialista Párt jelöltje (Manuel Valls – napjaink francia miniszterelnöke) és a Muzulmán Testvériség vezetője (Mohammed Ben Abbes – legjobb tudásunk szerint kitalált karakter). A második fordulóba csak az első két jelölt jut be. A Nemzeti Front „Európa bennszülötteit” akarja megvédeni, a Muzulmán Testvériség pedig felszámolni a laikus állam jogi kereteit, elsorvasztani a világi oktatást, megszüntetni a nemek egyenlőségének elvét, engedélyezni a többnejűséget – mindezt nem véres radikalizmussal és tébolyult hőbörgéssel, hanem geopolitikai-birodalmi törekvéseket dédelgetve, józan hidegvérrel. A verseny kiélezett, Franciaország feszülten figyel, a változás elkerülhetetlen.
Mondanom sem kell: hosszú és körülményes játszmák után győz a Muzulmán Testvériség jelöltje, s ezzel elkezdődik Franciaország csendes átvétele. A Testvériségről való tudnivalókat a francia titkosszolgálat embere – François egyik kolléganőjének a férje – mondja el, aki évek óta követi tevékenységüket. Megnyugtatja a főhőst, hogy a Muzulmán Testvériségnek semmi köze sincs a szélsőségesekhez. Szerinte Ben Abbes a kor egyik legintelligensebb és legambiciózusabb politikusa, akinek célja egyesíteni Európát Észak-Afrikával és Kis-Ázsiával, hogy létrehozza a modern Római birodalmat; a Muzulmán Testvériség nem fenyegetettséget, hanem egy új esélyt jelent a Nyugat számára – mindezt figyelembe véve tudnak vele koalícióra lépni a szocialisták. A Muzulmán Testvériség egyébként sem a gazdasági kérdéseket, sem a pénzügyeket nem tartja szívügyének, ilyen téren könnyen engedményeket tesz, kizárólag az oktatás érdekli, mert „aki ellenőrzi a gyerekeket, az ellenőrzi a jövőt”.
Az új rendszer felállását követően muzulmán típusú iskolák jönnek létre, az olajmonarchiák rengeteg pénzt pumpálnak az oktatásügybe. A nem muzulmán tanárok elveszítik munkahelyüket, köztük François is, igaz, 44 évesen megkapja azt a nyugdíjat, ami akkor járna neki, ha 65 éves koráig dolgozott volna (havonta mintegy 3500 eurót, ami kb. a francia átlagkereset kétszerese), ugyanakkor lehetősége van megtartani tanári állását – nyugdíjánál háromszor magasabb fizetésért –, csak ehhez át kell térnie az iszlám vallásra. François kezdetben nem gondol erre a lehetőségre, de mivel többször is felhívják rá a figyelmét, foglalkoztatni kezdi a dolog. Magányában arra ébred rá, hogy valami nem stimmel az életében, és változtatni kellene rajta. A magát addig vallástalannak tartó férfi arra gondol, hogy Huysmanshoz hasonlóan a katolicizmusban kellene keresnie a megoldást, meg is próbálja ezt, kolostorba vonul, de néhány napnál tovább nem bírja, úgy érzi, a katolicizmus és a kereszténység általában kifulladt, képtelen megnyugvást nyújtani és válaszokat adni korunk kérdéseire, erre már csak a legfiatalabb, feltörekvő monoteista vallás, az iszlám képes. François az iszlámra való áttérést új esélyként éli meg, egy új élet lehetőségeként, amelynek nem sok köze lesz az előzőhöz, mint mondja: „nem lesz mit sajnálnom”.
Az ő behódolása tulajdonképpen eszköz egyéni igényei kielégítéséhez. Ennek biztosításához a katolikus francia – még François neve is ezt szimbolizálja – bármit kész feladni. Nemigen zavarja, hogy a kialakult helyzetben zsidó barátnője szüleivel a fenyegetettség-érzet miatt kénytelen elhagyni Franciaországot és átköltözni Izraelbe, rá sokkal nagyobb hatással vannak az új nevű, patinás Sorbonne Iszlám Egyetem elnökénél tapasztaltak. Lenyűgözi az ott látott anyagi jólét, örömmel hallja, hogy addigi tudomásával ellentétben borozni is szabad, nem utolsósorban a nőktől világéletében frusztrált férfira nagy hatással vannak a poligámia előnyei: elragadtatja a legidősebb, időnként ételt-italt fölszolgáló negyvenes feleség jámbor szolgalelkűsége, a feszes fenekű, tizenöt éves legfiatalabb feleségnek pedig más jellegű adottságai bűvölik el.
Houellebecq regénye fricska a nyugati társadalomnak. Az utóbbi évek történéseinek fényében azonban néha az az érzése az embernek, hogy egy hátborzongató jóslatot olvas. A szerző nem nyújtja a nyugati kapitalizmus rendszerbeli kritikáját, nem mutat rá annak árnyoldalaira, tarthatatlan álláspontjaira, megelégszik a felmerülő gondok puszta „érintésével”, de már ezzel is gondolkodásra késztet. Egyrészt arról, amit hősei kimondanak: a civilizációk nem maguktól mennek tönkre, hanem a civilizációk úgy pusztulnak el, hogy öngyilkosságot követnek el; a keresztény Európa egy nagy civilizáció volt, akárcsak a Római birodalom, de a huszadik században öngyilkosságot követett el. Másrészt pedig arról, amit hősei elhallgatnak: a liberális kapitalizmus, a polgári demokrácia, a kereszténység, akárcsak a keresztény értékeken megalapozott humanista ateizmus ma már nem tud választ adni a kor kihívásaira, a nyugati társadalom ördögi körben forog, és képtelen kiszabadulni a saját maga által kreált mókuskerékből, ebben a helyzetben kínál tökéletes választ az emberiségnek a magát erős vallásnak – és működőképes társadalmi modellnek – tudó iszlám. A katolicizmus felcserélése a muzulmán vallásra a regényben nem ideológiai, hanem elsősorban gazdasági jellegű, a kapitalista hatalmi rendszer fenntartását szolgálja.
A regény megjelenése után néhány héttel valóban elindult egy muszlim identitású párt a franciaországi helyhatósági választásokon, és megszerezte első képviselői helyeit.
Ajánlom a magyarul tavaly megjelent könyvet mindenkinek olvasásra, a gondolkodás serkentésére.
Csáky Pál (Megjelent a Szabad Újságban)