hazy_erzsebetEmléktáblát avattak Újpesten a pozsonyi születésű Házy Erzsébet, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas opera-énekesnő tiszteletére. Az április 12-ei rendezvényen Dunajszky Géza méltatta a lírai szoprán kiváló felvidéki tehetségét.

„A hatvanas években a lírai szoprán operaénekesei között a világ legnagyobb tehetsége volt. Ha a Földnek valamelyik békésebb szegletében születik, kora primadonnája lehetett volna akár a New York-i Metropolitan Opera színpadán is!” – jelentette ki Dunajszky Géza a Pozsonyban 1929. szeptember 30-án született Házy Erzsébet személyét, művészi tevékenységét, valamint énekesi és színészi munkáját felelevenítő újpesti beszédében.

A zenepedagógus beszélt továbbá az áttelepülésük hátteréről, és arról a “megbocsáthatatlan némaságról”, amely ez ideáig a felvidéken született őstehetség zenei és művészi örökségének, illetve emlékének megőrzését övezi. Ezért önkritikusan “Böbe” megkövetésével folytatta beszédét a Perényi Zsigmond utca 46. szám alatti ház Baross utcai homlokzatán elhelyezett emléktábla előtt. Megkövette “mindnyájunk Böbéjét”, a felvidéki komolyzene képviselői, a Csemadok, valamint az egész felvidéki magyarság nevében is. „Valamennyien hibásak vagyunk azért, hogy Házy Erzsébet énekesi karrierjét, sikereit nálunk szinte homály fedi. Az északi Kárpátok alatt sem utca, sem iskola, sem zenei rendezvény, semmi nem őrzi Házy Erzsébet nevét és művészi nagyságát. Pedig egy volt a több százezer kényszerből áttelepült felvidéki magyar közül, aki az ordas eszmék fenyegetettsége miatt már 1939-ben családjával együtt szülőföldje elhagyására kényszerült” – folytatta Dunajszky Géza, aki szerint köszönet illeti az Újpesti Önkormányzatot és fideszes képviselőjét, Hladony Sándort is, hogy az első Házy Erzsébetre emlékező emléktábla Újpesten elhelyezésre került annak a háznak a falán, ahol az operaénekes fiatalkorában egy ideig szüleivel élt.

dghe

“De köszönet mindenkinek, aki közreműködött abban, hogy a Házy család számára menedéket jelentő épület falán emléktáblát avathatunk. Számunkra ez a tény egyben kötelességet is jelent azzal a feladattal, hogy ugyanezt Pozsonyban belátható időn belül megtegyük!” – fogalmazott Dunajszky.

A Szlovákiai Civil Becsületrend friss tulajdonosa után az Újpesti Közművelődési Kör ügyvezetője és a táblaállítás kezdeményezője, dr. Hollósi Antal Gábor méltatta Házy Erzsébet művészi pályáját. Majd a helyi Pécsi Sebestyén Zenetagozatos Iskola növendékei és felkészítő tanárai adtak ízelítőt zenei tudásukból.

Az ünnepélyes táblaavatón jelen volt dr. Molnár Szabolcs alpolgármester is. Az ünnepi műsor után az Újpesti Önormányzat nevében Bartók Béla önkormányzati képviselő, frakcióvezető, a pozsonyi Ligetfalu Polgári Társulás nevében Dunajszky Géza és Hechtné Házy Anna, Házy Erzsébet unokahúga, az újpesti Fidesz képviselőcsoport nevében Hladony Sándor és Németh Edit önkormányzati képviselők, az újpesti zenetagozatos alapiskola nevében az intézet igazgatónője és igazgatóhelyettese, valamint az Újpesti Közművelődési Kör nevében annak ügyvezetője helyezte el a hála és a megemlékezés koszorúit a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas operaénekes, Házy Erzsébet emléktáblája előtt.

Forrás: Felvidék.ma, DÉ