„A jelenlegi kormánykoalíció leghűségesebb tagja valószínűleg a Most-Híd lesz, mert már minden hidat felégetett maga mögött, nincs tehát más lehetősége, mint kibírni ezt a furcsa koalíciót” – jelentette ki a Tablet TV-ben Csáky Pál, az MKP európai parlamenti képviselője.

csp_stra

Portálunknak nyilatkozva Csáky hozzáfűzte, idén márciustól mindenkinek azzal kell számolnia, hogy ennek a pártnak a vezetői két nap alatt készek 180 fokkal megváltoztatni a véleményüket, ha az érdekük úgy kívánja. „Figyelmeztetés ez az MKP-nak is, hogy ha hétfőn megegyezünk is valamiben velük, az nem biztos, hogy szerdán is érvényes lesz” – jelentette ki az EP-képviselő.

Csáky szerint sok minden függ attól, milyen játékot játszik majd a Szlovák Nemzeti Párt, észlelhető ugyanis egyfajta rivalizálás az SNS és a Smer közt.

„S ami mindenképpen újdonságnak számít, az a Smeren belüli mozgás. Valószínűleg itt is érvényes a szabály, ha egy párt már túl hosszú ideje van hatalmon, korrumpálódik, problémákat gerjeszt, s a belső feszültség egyszer csak akkora lesz, hogy a párt akár osztódhat is” – fogalmazott Csáky, aki ugyan nagy változásokat nem vár az elkövetkező tizenkét hónapban, ami azonban szerinte nem jelenti azt, hogy ez a kormánykoalíció kibírja a választási időszak végéig.

Csáky szerint az MKP-nak a Most-Híddal ellentétben nincs ugyan szlovák választói köre, ami gyengíti a parlamenti székekért folytatott küzdelemben az esélyeit, a magyar közösségben viszont stabil a támogatottsága, míg a Most-Híd itt veszített a szavazóiból.

„A Most-Híd támogatottsága a magyarok közt csökken. Azok a szavazók azonban, akik elpártoltak tőle, nem jöttek vissza hozzánk. Ha elemezzük az idei parlamenti választás eredményeit, a legalacsonyabb a Komáromi, a Dunaszerdahelyi, a Rimaszombati és a Tőketerebesi járásokban volt a részvétel, ahol egyébként erősek vagyunk. Mert az emberek otthon maradtak” – állítja Csáky, aki szerint az MKP ezért nem szokványos lépésre szánta el magát, amikor megválasztotta új elnökét, és megpróbálja megszólítani azokat is, akik eddig nem voltak aktívak.

„Ezeknek a fiataloknak, akik az MKP vezetésébe kerültek, van egy-két évük a következő választásig, s majd meglátjuk, hogyan tovább” – mondta Csáky.

Célok és ambíciók

2007-ben az MKP élén a korrupció megakadályozása miatt következett be váltás. „A pártban 2006-ra a többség számára világossá vált, hogy Bugárt Világi Oszkár, Czucz István és Gyurovszky László mozgatják. Emiatt következett be a forradalom, amely az elnökváltáshoz vezetett. Az már egy más – a szlovákiai magyar közösség erkölcsi állapotáról szóló szomorú – tény, hogy 2010-ben ez a szlovák-magyar tákolmány a maga nyilvánvalóan korrupciós hátterével kapott több szavazatot. Bugár ezekért a szavaimért négyszer adott bíróságra engem 2010 és 2014 között, mind a négyszer elvesztette a pert” – hangsúlyozta Csáky portálunknak.

Az EP-politikus szerint az MKP célja a jövőre esedékes megyei választások során, hogy megőrizze jelenlegi pozícióját. „Ezek a választások a személyiségek választásáról szólnak, s abból van nálunk elég. Úgy vélem, hogy esélyünk van a sikerre a helyhatósági választásokban is a rákövetkező évben, s talán az európai parlamenti választáson is” – vélekedik Csáky.

„Az elkövetkező parlamenti választás, legyen az bármikor, rendkívül fontos lesz az MKP számára, mivel már egymás után háromszor nem jutottunk be a parlamentbe. Engem egy kicsit zavar, hogy néhány kollégám mintha már belenyugodott volna abba, hogy az MKP országos szinten csak második ligát játszik” – fogalmazott Csáky, aki szerint az MKP-nak vissza kell kerülnie a parlamentbe.

Mint mondta, a maga érvényesülését jelenleg az Európai Parlamentben látja. „A jövőm? Olyan poszton fogom szolgálni a magyar közösség ügyét a jövőben is, amelyre az emberek bizalma helyez. Soha nem kapaszkodtam egyetlen pozícióért sem. Kitapinthatóan van egy erős támogató csapatom a felvidéki magyar közösségben, amelynek hálás vagyok, az ő odafigyelésük erőt ad, s elismerem azt a jogukat, hogy bármikor számon kérhetnek rajtam bármit. Nem a hangoskodók és az önmutogatók, hanem azok, akik tényleg a felvidéki magyarság jövőjéért küzdenek” – fogalmazott Csáky a Felvidék.ma-nak.

Migrációs válság

A beszélgetés során Csáky a migrációs válsággal kapcsolatban is állást foglalt. Mint mondta, véleménye szerint ez nem csupán európai, hanem világszintű probléma. A migráció még évekig terítéken lehet. „Hatalmas tömegek készülődnek Közép-Afrikában, továbbiak Közép-Ázsiában. A klímaváltozások és a politikai válságok elűzik az embereket a szülőföldjeikről. És az Európai Unió nem készült fel erre” – jelentette ki az EP-képviselő.

„Amit az EU tavaly csinált, hogy 1 millió 200 ezer embert gyakorlatilag nyilvántartás nélkül beengedett a területére, arra a történelemben nincs példa. Európa ezt a világméretű problémát nem tudja egyedül megoldani. Véleményem szerint be kell kapcsolni a NATO-t is és Észak-Afrikában, valamint Északnyugat-Ázsiában biztonsági zónát kell létrehozni. Nagyobb területekről beszélek, ahol a NATO garantálná a biztonságot” – állítja Csáky.

„Az Európai Uniónak, az Amerikai Egyesült Államoknak, de szerintem a gazdag arab államoknak is hozzá kellene járulniuk, hogy infrastrukturális és gazdasági lehetőségeket teremtsenek ott, hogy az embereknek ne legyen okuk továbbmenni Európába. És törekednünk kell arra is, hogy a szűrőzónát ott, helyben alakítsuk ki” – vélekedik Csáky.

Az EP-képviselő portálunknak elmondta, a migránskérdést illetően a V4-eknek aktív politikát kellene folytatniuk.

„Nem használják ki a szlovák elnökség által kínált lehetőséget, amelynek értelmében az elnöklő országnak joga van bármely témában új vitát kezdeményezni. Így gyakran optikailag úgy fest a dolog, hogy Brüsszel mond valamit (a legtöbbször életidegen megoldást tesz az asztalra), a visegrádiak pedig tiltakoznak, vagyis ellenszegülnek a brüsszeli megnyilvánulások nagy részével, s ez erős ellenérzést vált ki Nyugat-Európában. Ezt most elegánsan meg lehetne fordítani azzal, hogy a mi javaslatunkat tennénk le az asztalra, s Brüsszelnek – és a nyugat-európai partnereknek – kellene reagálniuk rá. Visegrád most megmutathatná, hogy nemcsak nemet tud mondani kétséges javaslatokra, hanem van IQ-ja pozitív megoldások megfogalmazására is” – jelentette ki Csáky.

(Felvidék.ma/TABLET TV)