Az 1943. január 12-én kezdődött doni áttörés évfordulóján történelmi rendezvénysorozattal emlékeztek Pereden a második világháború során a Don-kanyarban vívott harcokban elesett hősökre. A nagy érdeklődésre való tekintettel a dokumentumfilm-vetítéssel egybekötött kiállítást ismét megnyitják, január 18-án 17 órától 21 óráig újfent megtekinthető lesz Pereden, a községi hivatal esketőtermében.

Nagy volt az érdeklődés a peredi doni megemlékezésen (Fotó: Darázs Bálint)

Múlt szombaton az MKP peredi helyi szervezetének rendezésében az érdeklődő közönség három egymást kiegészítő programnak köszönhetően alkothatott árnyaltabb és hitelesebb képet a magyar hadtörténelem egyik legszomorúbb fejezetéről, a tragikus Don menti katonai részvétel körülményeiről és tanúbizonyságairól.

A történelmi rendezvénysorozat a bényi származású Kvitek Marián gyűjteményéből összeállított történelmi kiállítás megnyitójával kezdődött, és Illésfalvi Péter hadtörténész előadásával zárult, aki szakértői részletességgel és alapossággal elevenítette fel a hallgatóságnak a doni áttörés előzményeit, körülményeit és végkimenetelét. Illésfalvi elmondása szerint a harcokból visszatért katonák és munkaszolgálatosok elbeszéléseinek, valamint az ebből az időből származó számos hadinaplónak köszönhetően a 2. magyar hadsereg részvétele a Don folyó partján vívott harcokban az egyik legrészletesebben dokumentált katonai szereplésnek minősül a magyar hadtörténelemben.

A látogatóknak az egész délután folyamán lehetőségük volt megtekinteni egy, a Don menti harcokról szóló dokumentumfilmet, illetve korabeli dallamok kíséretében nézhették meg, és tanulmányozhatták a honvédek fegyverzetének és felszerelésének értékes eredeti darabjait. Mivel a 2. magyar hadsereg 1942/43-i téli hadműveletein a 22. gyalogezredben számos peredi és környékbeli látogató hozzátartozója harcolt, a nap folyamán sok emlék és elbeszélés elevenedett fel a közönség köreiben. Így Borsányi Gyula, Pered község polgármestere is megosztotta a látogatókkal gyermekkori emlékeit édesapja Don menti élményeiről.

Darázs László, az MKP peredi szervezetének elnökségi tagja és a rendezvény megálmodója, aki Illésfalvi Péterrel együttműködve a megemlékezésre elkészítette a második világégésben hősi halált halt 142 peredinek a névjegyzékét, elmondta, hogy „az ilyen rendezvényekre azért van szükség, hogy kifejezzük tiszteletünket és megőrizzük valamennyi, az első és második világháborúban elesett civil és katona emlékét, és közülük külön tisztelegjünk a peredi származású hősök előtt”.

Forrás: Kőrösi Ildikó, Felvidék.ma

A szerző az MKP önkormányzati és közigazgatási alelnöke, az MKP peredi helyi szervezetének elnöke