Budapesten, a Magyarság Házában Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke nyitotta meg a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából szervezett háromnapos rendezvénysorozatot.

Menyhárt József

Az MKP elnöke örömét fejezte ki, hogy sok fiatalt és gyermeket lát a hallgatóság sorai között, akik között nagyon jó érzés megélni magyarságunkat. A nemzethez való kötődés példái közül felidézte a 70 évvel ezelőtti Csehszlovákiában uralkodó helyzetet, mikor a magyarsághoz való összetartozás egyet jelentett a jogfosztottsággal. Emlékeztetett arra, hogy így is sokan voltak, akik vállalták a megpróbáltatásokat, köztük a mártír gróf, Esterházy János is.

Menyhárt József hangsúlyozta, szép élményekben is bővelkedünk, amelyek mutatják: „létezik a határokon felüli egységes magyar nemzet”. A nemzeti összetartozás ugyanis nem csak a bajban, hanem az örömben is testet ölt. Ilyen volt a magyar nemzeti tizenegy sikere az Európa-bajnokságon, az Oscar-díjátadók magyar sikerei, de az is, hogy egy csallóközi csapat sikerének kovácsa egy székely edző. És ez csak néhány kiragadott példa…

„Magyarságunk megélése, a nemzethez való tartozás hűség, erény és alázat. Ünnepeljünk együtt!” – mondta Menyhárt József, aki ma délután Várpalotán, a Trianon Múzeumban mond ünnepi beszédet, és az elkövetkező napokban további, a nemzeti összetartozásunkra emlékeztető rendezvényeken vesz rész. (on)

forrás: mkp.sk