Dunaszerdahelyen június 22-én tartották az I. Felvidéki Junior Expót, melynek nyitó előadását Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke tartotta.

A házigazdák nevében Karaffa Attila önkormányzati képviselő (MKP) köszöntötte a rendezvény mintegy 150 résztvevőjét. A szervezők képviseletében Iván Tamás, a Szlovákiai magyar Fiatal Vállalkozók Szövetségének elnöke szólt a jelenlévőkhöz.  Elmondta, ma már 210 vállalkozás csatlakozott a szövetséghez, magyar vállalkozók, akik itthon akarnak sikeressé válni, és egymást segíteni.  Dr. Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára örömét fejezte ki, hogy a nemzeti összetartozás újabb megnyilvánulásának lehet tanúja Dunaszerdahelyen. A magyar kormányzat ezt az esztendőt a fiatal vállalkozók évének hirdette meg, így természetes, hogy támogatják a felvidéki fiatal vállalkozók kibontakozását.

Menyhárt József negyedórás előadásának első felében felvázolta a felvidéki magyarok által lakott régiók gazdasági jellemzőit. A felvidéki magyarok fogyásához az is hozzájárul, hogy gazdaságilag lemaradt régióinkban a fiatalok nem tudnak érvényesülni, és elvándorolnak. Ki kell mondanunk, hogy a déli régiókat tudatosan szegényítették el – mondta az MKP-elnök, aki szerint a gazdasági megerősödés boldogulásunk alapja. A Felvidéken Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke koordinálásával még 2014-ben kidolgozták a régióink gazdasági felemelkedését szolgáló Baross Gábor Tervet. Ezt most aktualizálták, és hamarosan a Baross Alapítvány is megkezdi működését, melynek célja, hogy minél több felvidéki vállalkozás fejlődését segítse, mégpedig vissza nem térítendő támogatásokon által. (on)

forrás: mkp.s