Bugár Béla, a parlament alelnöke vagyonbevallásaiban már évek óta a parlamenti fizetésén kívül semmilyen más jövedelmet nem tüntetett fel. Az évente leadott bevallások szerint megközelítőleg 23-27 ezer eurót keres egy évben.

Fotó: aktuality.sk

A hírcsatornák az elmúlt hónapokban többször is beszámoltak arról, hogy a Most‒Híd elnöke még 2014-ben több mint félmillió eurót keresett azon, hogy eladta a földjeit az államnak, melyeket korábban 25 ezer euróért vásárolt meg. Ugyanis a tulajdonában lévő parcellákon keresztül vezet majd az R7-es gyorsforgalmi út nyomvonala.

Bugár és Solymos, a két pártmecénás

A Most‒Híd vezére nyilván nem a kevésbé tehetős honatyák közé tartozik, különben hogyan engedhetné meg magának, hogy szinte mellényzsebből 400 ezer eurót adjon a pártjának. A párt éves jelentéséből azonban kiderül, hogy az elmúlt évben 5 százalékos kamatra nyújtott kölcsönt saját pártjának az elnök.

Solymos László környezetvédelmi miniszter szintén a párt hitelezői közé tartozik, neki sem jelentett különösebb gondot, hogy a megtakarított pénzéből 400 ezer eurót a pártjának kölcsönözzön.

Az említett kölcsönt a Most‒Híd már az elmúlt évben visszafizette, miután megkapták a választási eredmények után járó pénzösszeget az államtól. Viszont az éves jelentésből nem derül ki világosan, hogy a két politikus milyen összeget kapott vissza a párttól.

A Most‒Híd jelentése ugyanis csak azt a tényt számszerűsítette, hogy Bugárnak és Solymosnak összesen 13 ezer eurót fizettek a kamatokért. Ezek szerint mindkét hitelező jól járt, hiszen az ügyletnek köszönhetően több ezer eurót tehettek zsebre. Solymos egyúttal 20 ezer eurót ajándékozott a pártjának.

 Már nem először gazdagodott az államnak köszönhetően

Az ilyen eljárás nem törvénytelen. 2015-ben például Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke is közel 300 ezer eurót adott kölcsön a pártjának.

„Egy politikai pártnak nem csak vásárolni, kölcsönt felvenni is csak a standard feltételek mellett lenne szabad. Ebből a szempontból az helyénvaló és tanácsos is, hogy kölcsön igénybevétele esetében megfelelő kamatot fizessenek” – állapította meg az Aktuality.sk portálnak nyilatkozva Peter Kunder, az Alliancie Fair-play munkatársa.

Azonban az már más kérdés, vajon szüksége volt-e a pártnak erre a kölcsönre, s hogy ebből az ügyletből vajon nem Bugár Bélának származott-e aránytalanul magas haszna. Ennek megállapítása azonban már a párt ellenőrző szerveinek a feladata. „Rajtuk múlik, szükségét érzik-e majd, hogy ezzel foglalkozzanak”.

A tények azonban makacs dolgok, s elmondhatjuk, hogy Bugár már nem először gazdagodott az államnak köszönhetően. Ha 2014-ben nem jött volna létre a számára rendkívül kedvező üzlet, valószínűleg a pártjának sem kölcsönözhetett volna.

 Félmillió euró tiszta haszon

A sajtó kérdésére, honnan vett Bugár 400 ezer eurót, a párt szóvivője, Debnár Klára elmondta, hogy a  Politika open projektben  a párt vezetőjének vagyonával és pénzügyeivel kapcsolatos valamennyi információ megjelent.

Bugár még 2006-ban 25 ezer euróért vásárolt 42 ezer négyzetméter alapterületű szántóföldet a Dunaszerdahelyi járásban. 2014-ben 528 ezer euróért adta el ezt a földterületet az államnak, amelyen megépül majd az R7-es gyorsforgalmi út.

Ebből az üzletből közel félmillió euró tiszta haszna származott. Bugár azonban gond nélkül bizonygatta azt, hogy annak idején nem tudta, hogy az R7-es nyomvonala éppen azon a területen keresztül vezet majd.

A Politika open oldalain közölt adatok szerint a politikusnak folyószámláin, készpénzben, illetve értékpapírokban nagyjából 660 ezer eurója van. Ez a szám azonban nem tartalmazza egyéb vagyonának és ingatlanjainak értékét.

A párt szóvivője azt is közölte, hogy a Solymos László által a Most‒Hídnak kölcsönzött összeg a miniszter saját bevételeiből származik, amit a körülbelül 20 éven át folytatott magánvállalkozása során keresett meg.

Forrás: (Aktuality.sk/Felvidék.ma, SZL)