Ma Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) önkormányzati tárgyú pódiumbeszélgetésén, arról volt szó, hogy Kárpát-medence magyar polgármestereinek a városgazda szerepén túl a közösségépítésben is szerepet kell vállalniuk.

Menyhárt József MKP-elnök és Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere, az MKP Országos Tanácsának elnöke

A beszélgetésen felvidéki, kárpátaljai, vajdasági, magyarországi és erdélyi polgármesterek, önkormányzati szakemberek beszélgettek munkájukról, országuk önkormányzati rendszerének a sajátosságairól.

Amint Őry Péter, a felvidéki Csallóközcsütörtök polgármestere elmondta, a közösségépítés fő mozgatói a település civil szervezetei. Úgy vélte: a polgármester feladata, hogy támogassa a civileket, mert a támogatás sokszorosan megtérül, és sikerélményt ad a közösségnek.

Közösségi vezetőnek láttatta a polgármesteri tisztséget Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy RMDSZ-es polgármestere is, aki azonban azt is fontosnak tartotta, hogy a polgármesternek legyen víziója a települése jövőjéről, és ne álljon meg, ha azt látja, hogy egyes elképzelései nem felelnek meg a pillanatnyi közhangulatnak.

Budapest 16. kerületének a polgármestere, Kovács Péter úgy vélte: kerületének szolgáltató polgármesteri hivatalra van szüksége, és csak ha sikerült a kerület lakóinak problémáit megoldani, akkor jöhetnek a lelkiek. A polgármesternek viszont feladat a közösség példaképévé válni, s ő maga a jó tájékozódás érdekében sokat böngészi a közösségi hálót.

A vajdasági Magyarkanizsa polgármestere, Fejsztámer Róbert viszont időfecsérlésnek látta a közösségi média követését. Mint fogalmazott: ott sok a bírálat, esetenként olyan gondok miatt is, amelyek orvoslása nem tartozik a polgármester hatáskörébe. Szerinte a településen azokat kell támogatni, akik a bírálatokon túl megoldást is javasolnak, és tenni is akarnak, a többiek csak elveszik az energiát a fontos dolgok megoldásától.

Dobsa István, a kárpátaljai Tiszakeresztúr polgármestere megállapította: amikor kilép az otthonából, már munkában is van. Azt tartotta kihívásnak, hogy sikerüljön leültetni egy asztalhoz azokat az embereket, akik tehetnek a település fejlődéséért.

Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere a székelyföldi települések, városok együttműködésének a megszervezését, kialakítását tartotta kiemelt feladatnak. Úgy vélte: a székely városoknak nem kell versenyezniük egymással, hanem segíteniük kell egymást.

Őry: A közigazgatási reformból a kisebbségek mindig rosszul jönnek ki

A polgármesterek a változó törvényekről is beszéltek. Kiderült: míg Magyarországon az állam az utóbbi években hatásköröket vont el az önkormányzatoktól, Erdélyben a decentralizálás lenne kívánatos. Antal Árpád úgy fogalmazott: az lenne az ideális, ha az önkormányzatoknak sok feladatuk, sok hatáskörük és sok pénzük lenne. Úgy vélte, még akkor is jó hatásköröket átvenni Bukaresttől, ha nem rendelnek pénzt a feladatokhoz. Az a tapasztalat ugyanis, hogy az önkormányzatok alá rendelt intézmények jobban működnek, mint korábban, a központosított rendszerben.

Őry Péter a felvidéki tapasztalatból kiindulva kijelentette: a közigazgatási reformból a kisebbségek mindig rosszul jönnek ki. Szavait az erdélyi és a kárpátaljai polgármesterek is igaznak találták.

(MTI)