A galántai vásár csúcspontját jelentette az 55 éves Omega együttes koncertje. Sokan és nagyon várták már ezt az eseményt, és nem hiába.

Égjen a békeláng – Omega, piros-fehér-zöldben

Galánta városa azért is emlékezetes az Omega életében, mert ez volt az első „határon túli” koncertjük – 50 évvel ezelőtt. Legutóbb 40 éve játszottak itt, akkor az űrrockot hozták Mátyusföldre.

Előbb a hőség, majd a viharok miatt aggódhattak a szervezők és a rajongók. Berényi József megyei alelnök a vásár megnyitóján portálunknak elmondta, a kiváló programok feledtethetik az időjárási viszontagságokat. Az égiek azonban a vásár harmadik napján már kegyesek voltak, az Omega-koncertre kiváló időben került sor.

55 éve a színpadon

Hatalmas ováció fogadta a zenészeket, előbb a négy öreget, Benkő Lászlót, Debreczeni Ferencet, Kóbor Jánost és Molnár Györgyöt, majd zenésztársaikat, Szekeres Tamást, Szöllősy Katalint, Földi Albertet, Csordás Leventét, Minya Vivient. És jött a 100 perces örömkoncert, kezdve az Életfogytig rock and roll-lal, és befejezve a Petróleumlámpával. Ez utóbbi már a ráadás ráadása volt a kihagyhatatlan Gyöngyhajú lány után. Nem volt megállás, Kóbor János mindössze egyetlen egy számot konferált fel, mint mondta, a Hajnali óceánt a pár nappal ezelőtt elhunyt legnagyobb szlovák rockzenész, Marian Varga emlékére játsszák el. Jóban voltak, többször koncerteztek együtt – és most könnyes volt Benkő László szeme.

Ez egy életre szól

55 év terméséből nem lehet úgy válogatni, hogy mindenki kedvence ott legyen. Az „örökzöldek” közül a korábban említett dalokon túl elhangzott a 10 000 lépés, a Babylon, a Ballada a fegyverkovács fiáról, a Léna, a Napot hoztam, csillagot, a Metamorfózis és a Fekete pillangó is. De játszottak az első lemezükről is (Egy lány nem ment haza) – természetesen már áthangszerelt változatban. Az Éjféli koncert sem maradt el. A kereszt-út vége, amelyben zseniálisan megvalósították a Himnusz, a Szózat és az Omega-hangzás, valamint a nemzeti színeink ötvözését, Galántán is óriási sikert aratott. A legmarkánsabb különbség a mostani és a korábbi galántai Omega-koncert között az volt, hogy itt számukra és a közönség részére is egyértelmű volt, hogy ez „Ez egy életre szól…” (egyébként ezt a dalt is játszották).

Szép volt fiúk! És lányok!

Háromezer embernek szerzett örömet az Omega Galántán. Még többen is jöttek volna, ám helyi a szabadtéri színpad befogadóképessége ezt nem tette lehetővé. Azok, akik lemaradtak, vagy újra át akarnák élni a csodát, pár nap múlva minden korlátozás nélkül megtehetik. Szent István napjának előestéjén, augusztus 19-én a Budapest melletti Törökbálinton koncertet a „régi csibészek”. Belépő nincs…

Forrás: Oriskó Norbert, Felvidék.ma