A Felvidéken is megkezdték az aláírásgyűjtést az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által jegyzett Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezéshez. Az aláírásgyűjtést, amelyet a Felvidéken a Magyar Közösség Pártja (MKP) végez, Berényi József,  Nagyszombat megye alelnöke egy sajtótájékoztató keretében indította el a Csallóköz központjának számító Dunaszerdahelyen pénteken.

Az Európai Nemzeti Kisebbségek Föderatív Uniójának (FUEN) kolozsvári kongresszusán döntöttek. Szlovákiában az aláírásgyűjtést a Magyar Közösség Pártja végzi.

“Ez egy történelmi pillanat, amikor egy olyan nagy európai összefogásnak lehetünk tanúi, amely elvezethet ahhoz, hogy egy nemzeti kisebbségeket érintő norma megszülethessen” – jelentette ki Berényi József a kezdeményezés célját ismertetve. A kezdeményezés fontosságát hangoztatva Berényi József megjegyezte: az Európai Unió az egyes tagországok csatlakozását megelőzően igencsak odafigyelt arra, milyen az ott élő kisebbségek helyzete, a belépést követően azonban ez megváltozott, “lekerültünk a napirendről”, s más jellegű kisebbségek témái kerültek előtérbe.

Az egyes kisebbségi jogok uniós kodifikálását célzó Minority SafePack polgári kezdeményezés keretében 2018 március végéig több mint egymillió aláírást kell összegyűjteni az EU legalább 7 tagországában. A megállapított limitek szerint Szlovákiából legkevesebb 7500 aláírásra van szükség. “A vállalásunk azonban ennél nagyobb, bízom benne, hogy 50-60 ezer aláírást sikerül összehoznunk” – jelentette ki Berényi József.

Az MKP által most indított aláírásgyűjtés lesz az első a párt hasonló kezdeményezései közül, amelyhez már elektronikusan is csatlakozhatnak az érdeklődők a felvidéki magyar párt honlapján, a www.mkp.sk/fuen/ címen. Az aláírásgyűjtés a Felvidéken is a jövő év tavaszáig tart. A petíciót a meghirdetés helyszínén elsőként közismert felvidéki magyar személyiségek támogatták aláírásukkal, mégpedig: Stirber Lajos karnagy, Szakál László dunaszerdahelyi esperes, Görözdi Zsolt dunaszerdahelyi református lelkész, Bögi Róbert, a DAC-vezérszurkolója, Szarka Tamás Kossuth-díjas művész, Panyik Imre mátyusföldi vállalkozó, Németh Imre, a Gaudium énekkar vezetője, valamint Hájos Zoltán, Dunaszerdahely és Stubendek László, Komárom polgármestere.

Az EU tagországaiban együttvéve csaknem 60 milliót tesz ki az őshonos kisebbségek tagjainak száma. A Minority SafePack polgári kezdeményezés egyes kisebbségi jogaik uniós kodifikálását célozza. A kezdeményezés bejegyzését korábban elutasította az Európai Bizottság (EB), de ezt a határozatát a kezdeményezők megtámadták az EU luxemburgi székhelyű bíróságán, és pert nyertek. Ezt követően idén márciusban az EB megállapodott a kezdeményezőkkel a javaslatcsomag részleges bejegyzéséről. Amennyiben a polgári kezdeményezés sikeres lesz, a brüsszeli bizottságnak véleményt kell nyilvánítania arról, hogy milyen irányban folytatja a kezdeményezésben indítványozott jogok megformálását. (az MTI-hír felhasználásával – fotók: on)