A felvidéki Királyfiakarcsán az államalapító Szent István király ünnepe alkalmából szobrot avattak a Magyarok Nagyasszonyának tiszteletére. Az ünnepi szónokok Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke és Csáky Pál európai parlamenti képviselő voltak.

Lezsák Sándor a Magyarok Nagyasszonya Szoborbizottság fővédnöke is volt. Felidézte a szobor elkészüléséhez vezető eseménysort, majd a kereszténység, a keresztény értékrend megtartó erejéről, az egység fontosságáról beszélt. “Nehéz időt élünk, Istenünket becsmérlő és tagadó emberáradat özönlik felénk, amelyet tévelygő európai vezetők, gátlástalan pénzváltók, szellemi kufárok hipnotizálnak (…) de ebben a nehéz időben is nyugodt erőt képviselünk, mert hittel valljuk, hogy az egészséges veszélytudat szervezi a történelmi megbékélést szerte a fenyegetett Európában”. – mondta.

Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti képviselője, a szoborbizottság másik fővédnöke a rendezvényen arról beszélt, hogy a 21. századra a múltban úgy tekintettek az emberek, mint egy olyan korra, amely majd korrektebb viszonyokat hoz az egyéneknek és a közösségnek. Ehelyett – mutatott rá – ennek éppen az ellenkezője történik, megjelentek a félelmek személyes jövőnket, nemzetünk és Európa jövőjét illetően is.
Ebben a helyzetben a gyenge ember megbújik, azok azonban, akik ma a szoboravatón összejöttek, ezt a hozzáállást elutasítják, és azt vallják: nem lehet feladni, felelősséget kell vállalni egymásért, a jövőért, a közösségért, a magyar nemzetért – mondta Csáky Pál.

A Királyfiakarcsán felállított Magyarok Nagyasszonya-szobor az első ilyen témájú alkotás, amely a Felvidéken közterületen kapott helyet az országrész újkori történetében. A több mint két méter magas bronzszobor – amely a Földgolyón állva ábrázolja a Szent Koronát kezében tartó Magyarok Nagyasszonyát – a Magyar Örökség-díjas Rieger Tibor szobrászművész alkotása, akit gyökerei a csallóközi faluhoz kötnek, ahol gyermekéveit töltötte. A Magyarok Nagyasszonya Szűz Mária egyik neve, Magyarországgal való különleges kapcsolatára utal, arra, hogy az utód nélkül maradt államalapító Szent István király halálos ágyán Szűz Máriának ajánlotta fel Magyarországot.

 

Az MTI alapján, fotók: O.N./Tények.sk