Hosszadalmas előkészítés és egyeztetés eredményeként – száztizenegy esztendővel ezelőtt – 1906. október 30-án került sor a „kuruc király”, késmárki gróf Thököly Imre hamvainak késmárki újratemetésére, egy nappal korábban pedig nevelt fiát, az utolsó erdélyi fejedelmet, felsővadászi II. Rákóczi Ferencet, annak idősebb fiát, Rákóczi Józsefet, a „vezérlő fejedelem” édesanyját, Zrínyi Ilona grófnőt, székesi gróf Bercsényi Miklós főgenerálist és második feleségét, Csáky Krisztina grófnőt, galántai gróf Esterházy Antal tábornagyot, valamint szarvaskendi és óvári Sibrik Miklós ezereskapitányt helyezték végső nyugalomra Kassán.

A “kuruc király” késmárki nyughelye

A bujdosók hamvait a Magyar Keleti Tengerhajózási Rt. Kelet nevű hajója hozta el a Fekete-tengeren Constantáig, ahonnan vasúton szállították tovább Budapest érintésével Kassára és Késmárkra. A szerelvény Orsovánál ért magyar földre, ahol Thaly Kálmán, a küldöttség vezetője ünnepélyesen jelentette: „Átadom a szent hamvakat a magyar kormánynak.”

A székesfővárosban Rákóczi Ferencék hamvait a Szent István-bazilikában, Thököly földi maradványait pedig a Deák téri evangélikus templomban ravatalozták fel. Október 28-án a Szent István-bazilikában celebrált misét követően a Deák téri evangélikus templomba sereglett a gyászoló tömeg, ahol Scholtz Gusztáv bányakerületi püspök a következőket mondotta: „Isten hozott drága hamvak! Isten hozott jó nagy urunk, Thököly Imre! Kétszáz éves síri álmod után nemzetünk feltámadva, Te nagy hontalan száműzött, Isten hozott újra szeretett hazád földjén, mely anyai szeretettel borítja majd hantjait hozzá visszajutott, soha el nem felejtett fiára. (…) Elnémultál, áldott fejedelem Izmitben, virághantos nyugvóhelyeden, miként elnémult nagy utódod Rodostóban. Hiszen Krisztus urunk is elnémult ott a sziklasírjában, melyre Pilátus nagy pecsétjét helyezé. De az eszme, melyért éltetek, küzdöttetek, szenvedtetek, meghaltatok, édes hazánk szabadságának örök eszméje, nem halhatott meg, sírotokból kitörve létjogot követel századok harcában azóta is minduntalan.”

Rákóczi fejedelem, Zrínyi Ilona, Bercsényi főgenerális és társaik temetése másnap zajlott le a kassai Szent Erzsébet dómban, október 30-án, reggel 8 óra után pedig Thököly Imrét helyezték végső nyugalomra Késmárkon, s kevésbé ismert, hogy bonyodalmas volt nyughelyének kiválasztása. Késmárkon ugyanis két helyszín jöhetett számításba, az új evangélikus templom és a Thököly-vár kápolnája, amely ekkor már a katolikus egyház tulajdonában volt. Egy 1905 tavaszán készült jelentés szerint „a kápolnának a katholikus egyház részéről az evangélikus egyház birtokába való át-, illetőleg visszabocsátása kényes felekezetközi kérdéseket vegyíthetne ebbe a minden disharmoniától tisztán tartandó kegyeletes, nemzeti ügybe.”

Ezek után még Eperjes neve is felmerült, de a két város között heves vita vette kezdetét, így végül a kormány úgy döntött, hogy a késmárki evangélikus templom lesz a felső-magyarországi fejedelem végső nyughelye. A „kuruc király” újratemetéséről a Pesti Hírlap 1906. október 31-i száma tudósított: „A Szózat eléneklése után a díszőrség visszavitte a koporsót a váron kívül várakozó gyászkocsira, és megindult a menet az evangélikus templom elé. Mikor a menet a városháza elé ért, a városház tornyából megszólalt a tárogató hangja, amely végigkísérte a menetet a feketével bevont és címerekkel gazdagon feldíszített templomig (…)” Csakúgy, mint Kassán, itt is Thaly Kálmán mondott beszédet, s a gyászünnepségen a kormány tagjai is jelen voltak.

A hazatért bujdosók ünnepélyes újratemetését követően – amely barokkos pompáját tekintve Kossuth Lajos 1894-es temetéséhez volt hasonlatos – senki sem gondolta, hogy röpke tizenkét-tizenhárom esztendő múltán a nekik végső nyughelyet adó felvidéki magyar anyaföld egy újonnan kreált állam, Csehszlovákia részét fogja képezni.

Forrás: Babucs Zoltán, Felvidék.ma