A dolog úgy kezdődött, hogy Trump kihátrált az európai szabadkereskedelmi egyezményből (is), s a kistesó, Latin-Amerika ügyesen benyomult a helyére. A portugálok pedig, akik hagyományosan Brazília, a világ legnagyobb portugálul beszélő országa tútorainak tartják magukat az EU-ban, megszólítottak: jó lenne, ha az EU keleti feléből is eljönne velük valaki tárgyalni.

Így történt, hogy egy szép novemberi vasárnap délután együtt landoltunk Brasilia főváros repterén.

(fotó: pixabay)

Brazíliaváros maga vegyes érzelmeket kelt az odalátogatóban. Az történt, hogy az ötvenes években kipattant az ottani agyakból az ötlet: a cseh és roma gyökerű Juscelino Kubitschek javaslatára építsenek egy új fővárost az ország közepe irányában, 1000 méter magasan található fennsíkon. Meg is tették, s 1960 óta Rio helyett az újonnan felépített, szocialista gondolkodás ihlette Brazíliaváros (Brasilia) az ország politikai központja.
Az ideológia, a gyors építési ütem és a kor felfogása viszont máig alapvetően meghatározza a város hangulatát. Egy mesterséges, óriási betonkonstrukció a dzsungel közepén, amelyről a (sokszor retusált) fényképek sokkal szebb képet mutatnak, mint amilyen a valóság, s amely tényleg egy kicentizett szocialista falanszter érzetét kelti. Az volt az érzésem, hogy némiképp kifejezi az ország helyzetét, sőt történelmét is: olyan hely ez, ahol (mint Latin-Amerikában oly sok más helyen is) katonai diktatúrák billentek át furcsa, féloldalas demokráciákba, s ahol ma is hiányérzete támadhat az Európából idelátogató embernek a stabilitást és a biztonságot illetően. S idő is kell hozzá, míg úgy-ahogy megérti az itteni keveredéseket: például a helyi szocialisztikus beütések és a katolicizmus keveredését. Amit sehol másutt nem láttam: három miniszterrel tárgyaltunk, mindhárom dolgozószobájában ott függött a kereszt (ugyanakkor kettő közülük bírósági ítéletre várt korrupció gyanújával). S ott volt a kereszt a Rió de Janeiro-i történelmi parlament falán is, ahol annak idején a függetlenséget kikiáltották. S ahol a sok kommunista ihletésű törvényt meghozták.

Most is egy ilyen féloldalas állapot van: az ország elnökasszonyát leváltották korrupció alapos gyanúja miatt, s kis híján a helyére lépett alelnököt is, aki az ottani elemzők szerint legalább annyira korrupt, mint a volt elnökasszony. És a többi politikus is: az Olaszországban kinevelődött új ügyész- és bírói generáció komolyan vette a jogállamiságot, mint demokratikus követelményt, s jelenleg a parlament alsó- és felsőházi képviselőinek több, mint fele (!!!!!) gyanúsított korrupció miatt. Ez egy ilyen hely, ez egy ilyen ország – tárják szét a kezüket az EU diplomatái is, itt eddig így mentek a dolgok. S fogóddz meg világ: miután most nagyon érzékeny egész Dél-Amerika stratégiai helyzete (arról van szó, hogy az USA elfordulása után Kína és az EU verseng azért, hogy melyikük legyen a meghatározó stratégiai erő a térségben – s egyelőre az EU-nak áll a zászló) – tehát, hogy egy ilyen érzékeny helyzetben stabilizálják a legnagyobb és legerősebb ország helyzetét, úgy gondolják, nem engedhetik meg maguknak, hogy a volt alelnököt, mai regnáló elnököt is leváltsák,. Ezért – úgymond – politikailag „stabilizálták” a helyzetet. Ez „brazilul” úgy történt, hogy 607 millió dollárnyi támogatást osztottak el – szavaztak meg a parlamentben a vacilláló képviselőknek. Ez „európaiul” úgy értendő, hogy a brazil költségvetés nagyon centralizált, az ország költségvetésének több, mint 70 százalékáról dönt a központi parlament (a szintén szövetségi állam USA-ban ez a szám kb. 40 százalék). Igen, nyugodtan leülhetnek, tisztelt Olvasóim: azért, hogy a korrupcióval okkal vádolt helyettesítő elnöknek ne szavazzanak bizalmatlanságot, lényegében korrumpálták a képviselők és a szenátorok egy részét. Persze úgy, hogy az általuk szorgalmazott regionális programok kaptak támogatást a központi költségvetésből. Így a köztársaság elnöke megmenekült (egyelőre?), s a jövő évi választások hivatottak majd tisztább vizet önteni a pohárba. Az EU meg vakarhatja a fejét, mennyire legyen diplomata és mennyire nyitott ilyen vonatkozásban. Mert Kína nagyon megértő képeket vág.

Persze, természetesen, nekem is többször eszembe jutott Szlovákia is. Többször az volt az érzésem, hogy ebben a szomorú-kis országban, amely a nem éppen megtisztelő 2-3 helyen áll korrupció viszonylatában az EU-ban, mintha nálunk is ebbe az irányba haladnánk. S már akár az sem mondható el országunkról, amit tavaly leírtam: hogy itt politikus még nem ment korrupció miatt börtönbe. Azóta bekasznizták az SNS volt két balek miniszterét. Ám mielőtt bárki a zsebkendőjéhez kap első meghatódottságában, azért csak tegyük hozzá csendben, hogy féloldalas „megoldás” ez is, hiszen mindenki tudja, hogy a fő tolvajt úgy hívják, hogy Ján Slota, s az ő legfőbb segítője pedig, aki engedte, hogy mindez megtörténjék, nem más volt, mint Robert Fico. S ne legyenek illúzióink: ez folyik napjainkban is, dörzsöltebb módon, s ha majd néhány év múlva esetleg csíkosban látjuk viszont Érsek vagy Sólymos minisztereket, tudnunk kell, hogy ők is csak a kis halak: a rendszer igazi működtetőit úgy hívják, hogy Fico-Bugár-Danko. Vagy tényleg van olyan naiv ember ebben az országban, aki úgy gondolja, hogy a harc a költségvetési fék megtörésére autópálya-építés, környezetvédelmi beruházások vagy a hadsereg számára beszerzendő páncélozott csapatszállító járművek vonatkozásában nem a visszaosztott százalékokért (is) zajlik?

Ám vissza Brazíliához: egy szimpatikus, jobb sorsra érdemes ország válságát láthatjuk. Egy országét, amely lényegében sok kérdésben stratégiai tényező. Egy kontinensnyi országét, ahol óriásiak a társadalmi különbségek, s ez rengeteg problémát generál. Egy apróság: a hét végén Rióban meghívtak egy rendezvényre, ahová a Copacanabáról egy kevésbé biztonságos favellán keresztül vezetett az út. A minket kísérő erős rendőri osztag parancsnoka felajánlotta, hogy páncélozott járművekben visznek el minket oda, amelyekben nehézfegyverek is vannak. Igen, a több milliós volt főváros Rió egyik pontjáról a másokba páncélozott járművekkel. Megköszöntük.

Forrong Brazília, forrong az egész régió (Venezuela!), a hagyományos politikai pártok ott is válságban vannak (ez, úgy látszik, napjainkban világtrend). S globalizált világunkban semmi nincs elég messze: az ottani instabilitás bennünket is érinthet.
Ezért (is) tárgyalunk tehát. S csak szurkolni tudunk nekik, hogy az út felfelé vezessen.

Csáky Pál