Dunai Antal egykori válogatott, olimpiai bajnok labdarúgó az Újpest egykori játékosa, volt válogatott, olimpiai bajnok labdarúgó, Bene Ferenc szobrának felavatásán az újpesti Szusza Ferenc Stadionban 2017. november 22-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Újpesten felavatták Bene Ferencnek, az UTE egykori kiváló labdarúgójának szobrát. Wintermantel Zsolt, a IV. kerület polgármestere a szerdai ünnepségen felidézte azt a találatot, amelyet Bene a braziloknak lőtt az 1966-os világbajnokság csoportkörében.

„A következő ilyen magyar vb-gól nem jövőre lesz, de azért kell nekünk ez a szobor, mert hinni akarunk abban, hogy lesz még ilyen. A szobrokkal, emlékművekkel ugyanis sosem a múltnak adózunk, hanem a jövőnek” – fogalmazott a Szusza Ferenc Stadionnál található mellszobor leleplezését megelőzően Wintermantel Zsolt.

„Bene Ferenc legenda volt, magyar és újpesti legenda” – hangsúlyozta a polgármester.
„Ma sokszor felvetődik a játékosoknál a mentális felkészültség kérdése. Neki nem kellett semmit mondani, ő mindig készen állt, és mindenáron győzni akart” – emlékezett csapattársa, Dunai Antal a Magyar Labdarúgó Szövetség nevében. Felidézte, még a mérkőzések utáni egymás közötti játékban sem tudott veszíteni. Kitért rá, az 1964-es olimpia után Bene beszélte rá, hogy Újpestre igazoljon.

„Bene olyan játékostárs és ellenfél volt, akire mindig büszke leszek. Főként neki köszönhetem életem legnagyobb sporteredményét, hogy olimpiai bajnok lehettem” – mondta a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja képviseletében megemlékező Ihász Kálmán. – „Az a játék, amit az 1964-es tokiói olimpia döntő mérkőzésén nyújtott, életem végéig megmarad. Pótolhatatlan és utánozhatatlan játékos volt.”

Somos András, az UTE elnökségi tagja megemlékezett Bene újpesti bemutatkozó mérkőzéséről, amikor a 16 éves támadó góllal debütált a Megyeri úton. Kiemelte, a csatár rendkívül sportszerű játékos is volt.

Papp György Zoltán szobrászművész alkotását Bene Ferenc testvére és fia leplezték le, majd a résztvevők megkoszorúzták a szobrot.

Bene a lila-fehérek színeiben 1961-től 1978-ig 418 bajnoki mérkőzésén 303 gólt szerzett, ötszörös gólkirály lett, nyolcszor nyert bajnoki címet, háromszor Magyar Népköztársasági Kupát. Az Újpesttel 1974-ben BEK-elődöntőt játszott a Bayern München ellen, 1975-ben a nyolcaddöntőben a Benfica ellen szerzett gólját a kupaforduló legszebb találatának választották. 1964-ben és 1969-ben ő lett Magyarországon az év labdarúgója, s kétszer szerepelt az Európa-válogatottban. A magyar nemzeti csapatban 76 mérkőzésen 36-szor talált be.

1984-től 1991-ig sportvezetőként és edzőként folytatta az Újpesti Dózsa ifjúsági csapatánál. A klub felnőtt csapatával 1992-ben Szuperkupát és Magyar Kupát nyert.
Bene Ferenc 1944. december 17-én született Balatonújlakon, és 2006. február 27-én, életének hatvankettedik évében hunyt el.

MTI