Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Igazságügyi zsebtörvénytár című kiadvány bemutatóján a Magyar Tudományos Akadémián 2018. március 5-én. A zsebtörvénytár a magyar jogrendszer megújításának legfontosabb törvényeit tartalmazza. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az „európai egyesült államok” létrejötte azt jelentené, hogy „nekünk egy bevándorlókontinensünk lesz” bevándorlóországgá tett Magyarországgal – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián, az Igazságügyi zsebtörvénytár című kiadvány bemutatóján.

A kormányfő szerint a tagállami jogok visszaszorítására és egy „európai egyesült államok” létrehozására irányuló szándékokat lehet észrevenni például az olyan kísérletek mögött, mint az alapító szerződésben sehol sem szereplő úgynevezett csúcsjelöltrendszer bevezetése.
Azzal, hogy az Európai Bizottság nyíltan politikai testületként tüntette fel magát, feladta elvi semlegességét, ez azonban az EU-n belüli együttműködés lerombolásához vezet, mert intézményesíti a kettős mércét: mindig a nagyobbak javára és a kisebbek rovására – fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve: az „Európai Bizottság mint a szerződés őre” elvnek a felborítása alapjaiban rázza meg az európai intézményrendszert.

MTI