A B-közép csodálatos „füst-koreográfiája”

Dunaszerdahely (Felvidék) – a MOL Arénában a DAC a Rózsahegyet fogadta a bajnoki címért folyó rájátszásos szakasz első fordulójában. Már két perc után vezettek a sárga-kékek, nem volt kétséges a három pont sorsa. Komoly fegyvertény, hiszen négy éven át ez nem sikerült.

A DAC összeállítása: DAC: Macej – Záhumenský, Huk, Šatka, Koštrna (70. Blackman) – Simon, Kalmár, Herc – Černák (67. Divković), Davis (61. Vida), Pačinda

Egy héttel korábban még fagypont körüli mérkőzés zajlott ugyanitt a nagyszombatiak ellen, ma már plusz 12 fokos, kellemes tavaszi időben láthatta és biztathatta kedvenceit a több mint ötezres szurkolótábor. Alighogy befejezték a magyar himnusz éneklését, máris újra mindenki talpon volt, hiszen az első helyzet meghozta a gólt, Roland  Černák lecsapott egy labdára, és nem kegyelmezett.

Gólöröm két perc után

A vendégeknek is voltak támadásaik, de a DAC sem ült rá az eredményre. A 39. percben Pačinda elől a rózsahegyi kapus a 16-oson kívül mentett kézzel, és ezért a mutatványáért piros lapot kapott.

A rózsahegyi kapus számára már az első félidőben befejeződött a mérkőzés

A második félidőben az emberelőnyben játszó hazaiak még kétszer voltak eredményesek. Az 50. percben a nagy kedvvel játszó Kalmár Zsolt helyzetbe kerülését kísérte a csapatkapitány Pačinda, az elé kerülő labdát a hálóba vágta.

Ha Pačindánál a labda, az gólveszély is egyben…

Ugyancsak Kalmár hozta helyzetbe a 66. percben Šatkát, aki a magyar játékostól kapott magas labdát elegánsan befejelte a kapuba.

„Az éjjel, soha nem érhet véget…”

3:0. Zúgott a Szép volt fiúk! És a taps.

Marco Rossi vezetőedző a sajtótájékoztatón leszögezte: „a kiállításig a gyors gólunk ellenére teljesen nyitott volt a meccs. Az elején betaláltunk, volt még két-három lehetőségünk, de nem lehettünk nyugodtak, mert a Rózsahegy taktikailag a bajnokság egyik legjobban felkészített csapata. ”

Marco Rossi mosolyog, minden oka megvan rá…

Legközelebb a Pozsonyban játszik bajnoki mérkőzést a DAC, mégpedig március 18-án (15:20) a Slovan ellen. Előtte, kedden még lesz egy kupameccs is a Nagyszombat ellen. Odahaza április elsején játszik legközelebb a DAC, ismét a Nagyszombat ellen.

Világi Oszkár klubtulajdonos elégedetten szemlélhette a csapatát

Ma volt még egy mérkőzés a felsőházban, a trencséniek otthon veszítettek 1:2-re a nagyszombat ellen, akinek előnye 10 fordulóval a bajnokság vége előtt már 11 pont. A Zsolna-Slovan mérkőzést holnap játsszák. A DAC most a 2. helyen áll, ha holnap a Zsolna győz, akkor legalább egy hétig ott is marad.

Kép és szöveg: Tények.sk / O.N. – Sz.M.