A TA3 hírtelevízió késő este élő adásban közvetítette Bugár Béla sajtótájékoztatóját

Pozsony: Ma összeült a szlovák kormánykoalícióhoz tartozó Most-Híd Országos Tanácsa. Nyolc órai tanácskozás után arra jutottak, hogy a jelenlegi belpolitikai helyzetre csak az előrehozott választások jelentenek megoldást.

A Most-Híd országos testületete megbízta a párt elnökségét, hogy koalíciós partnereivel tárgyalást folytasson az előrehozott választásokról. A határozat szerint, ha a tárgyalások nem hoznak eredményt, otthagyják a kormányt. A határozat időkorlátot nem tartalmaz… Újságírói kérdésre Bugár Béla pártelnök megerősítette, hogy addig továbbra is a kormány tagjai maradnak.

Ezzel gyakorlatilag a vegyespárt is végre valahára arra a meggyőződésre jutott, amit a szlovák ellenzék, köztük a Richard Sulík vezette Szabadság és Szolidaritás (SaS), az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek Igor Matovičcsal az élükön, Borisz Kollár pártja, de amit a parlamenten kívüli Kereszténydemokrata Mozgalom (elnök: Alojz Hlina) és a Menyhárt József vezette Magyar Közösség Pártja már jóval korábban megfogalmaztak.

A szlovák belpolitikai válság azt követően robban ki, hogy február végén Szlovákiában élettársával együtt meggyilkolták a 26 éves Ján Kuciak oknyomozót. Az utcákon polgárok százezrei mondták ki – és azóta is teszik –, hogy elég volt.

Bugár szerint a szlovákiai jogszabályok értelmében a választásokat leghamarabb 110 nappal a kihirdetésük után lehet megtartani, ezért nem valószínű, hogy azokra a nyár előtt sor kerül. Az újságírókat tájékoztatta arról, hogy Robert Fico miniszterelnök – és egyben a legnagyobb kormánypárt, a Smer-SD elnöke – nem akar tárgyalni az előrehozott választásokról. A másik koalíciós pártnak, azaz a Szlovák Nemzeti Pártnak az elnöke, Andrej Danko már délután arról tájékoztatta a nyilvánosságot,  hogy ha nem sikerül a kormányzást folytatniuk, nem ellenzik az előrehozott választásokat.

A Bugár Béla vezette Most-Híd másodszor kormányzott, 2010-ben a jobboldali kormánykoalíció részese volt, most a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt voltak a koalíciós partnerei. Egyik kormány sem tudta kitölteni a négyéves időszakot. A Radičová-kormány két év után bukott meg, úgy tűnik, csak ennyire futotta a Ficóval való összeborulásuknak is.

Visszhang

Menyhárt József MKP-elnök (fotó: M.J. fb-oldala)

Menyhárt József: Megbukott a maffiakormány!

“Mostantól semmilyen legitimitása sincs a kormánynak. Vége a Smer, az SNS és a Híd koalíciójának. Az egyedüli megoldás az előrehozott parlamenti választás.
A Hídnak két hétbe telt, mire meghallotta azt, amit a tömegek az utcán követelnek. Szégyenszemre a szlovák Híd-tagoknak köszönhetően bukott meg a maffiakormány, ha a magyarokon múlik, akkor Fico a helyén marad, a belügyet pedig egy Kaliňák-báb vette volna át!
A következő választás arról fog szólni, hogy milyen Szlovákiát akarunk. Egy élhető Szlovákiát, vagy olyan országot, amely az oligarchák és maffiózók homokozója?
A következő választás arról is fog szólni, hogy visszaállítsuk a felvidéki magyar politika becsületét. A magyar pártok 25 éven át a jó oldalon álltak, 2016-ban viszont a maffiának és Hedvig elüldözőinek nyújtottak kezet. A szlovákok jogállamot akarnak, a magyarok csatornákat – mondta ma egy őszinte pillanatában a Híd egyik szlovák alapítója a magyar hidasokról.
Ha legközelebb nem fogunk össze és nem szavazunk a jó oldalra, nem csak a maffiakormányt alkotó hidasokról, az egész magyarságról olyan kép alakulhat ki, hogy harminc ezüstért, egy tál lencséért bárkinek eladjuk magunk…
…én ezért szégyelleném magam… és Ti is, tudom…
Készüljünk, hogy jól dönthessünk! (Forrás: M.J. fb-jegyzete)

O.N., Tények.sk