Költészet napja a közmédiában

Magyarországon a magyar költészet napját 1964 óta ünneplik József Attila születésnapján, április 11-én. Az idei évben, immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Magyar Írószövetség, a Magyar Napló és a Kossuth rádió közösen a rendhagyó maratoni versfelolvasást. Idén az Akvárium Klub ad otthont az ingyenesen megtekinthető rendezvénynek, színpaddal, költőkkel, stopperrel, sok nevetéssel, mély érzelmekkel és rengeteg vendéggel. Az esemény házigazdái a Kossuth Rádióból jól ismert Völgyi Tóth Zsuzsanna és Gyarmati Péter lesznek. 10 órától egészen 22 óráig kortárs költőkkel és irodalmárokkal telik meg színpad, többek között vendég lesz Horkay Hörcher Ferenc, Oravecz Péter, Ladik Katalin, Dobozi Eszter, Kukorelly Endre, Czigány György és Kiss Judit Ágnes is.

A Versmaraton felvezető eseménye az április hetedikei Költők futása című program, amelyet idén is József Attila gyermekkorának helyszínén rendeznek meg a IX. kerületben. A szombati családi program megmutatja hogy boldogulnak kortárs költőink a számukra teljesen ismeretlen terepen, a futópályán, megmutatja, hogy „a költő is csak ember”, neki is nehéz kimozdulnia fotelból.

2018. április 7-én , 10 és 13 óra között a IX. kerületi Ferenc téren Bemelegítés (verstréning), majd Költők futása, végül Irodalmi gyúrópad: beszélgetésre, dedikálásra várják az érdeklődőket.

Forrás: -gyk/mtva-