Rosssi: Természetesen jól esik a szurkolók elismerése, de az érdem elsősorban a játékosoké, nem az enyém. Ugyanúgy köszönet illeti ismét a szurkolóinkat, akikkel a hátunk mögött mindig úgy érezzük, mintha tizenketten lennénk a pályán.”

Ma a dunaszerdahelyei MOL Arénába a szlovák bajnokcsapat volt a DAC vendége. Marco Rossi csapata meggyőző fölénnyel, 3:1-re győzött. A DAC a 2. helyen áll a szlovákiai bajnokságban!

A kimaradhatatlan Nélküled (Ismerős Arcok) és magyar Himnusz mellett ma az „éjjel soha nem érhet véget…” is szólt többek között a DAC-szurkolók torkából. Nyolcezren éltették a csapatot és annak sikeredzőjét, Marco Rossit.

Gyors és hatékony futballal rukkoltak elő a sárga-kékek, annak ellenére, hogy legeredményesebb gólvágójuk, Erik Pacinda sérülés miatt nem lehetett a keret tagja. A 27. percben Bayo kezdte meg a gólgyártást, miután élt Vida Krisztián nagyszerű gólpasszával. Fél óra játék után Ljubičić fejesgóllal növelte a DAC előnyét. Noha a Zsolna a 61. perben szépített, néhány perccel később a DAC egyértelművé tette, hogy mindhárom gól otthon marad. Davis labdája egy zsolnai védőn megpattanva került a labda a hálóba.

A közönség hálás volt az eredményes játékért, az utolsó perceket mindenki állva nézte és szurkolta végig. A játékosok és a közönség egymást tapsolták meg, és ehhez most Marco Rossi is csatlakozott.

A DAC a következő összeállításban játszott: Macej – Záhumenský, Šatka, Huk – Davis, Simon, Ljubičić, Koštrna (46. Blackman), Kalmár (64. Herc) – Vida, Bayo (80. Černák)

Marco Rossi (DAC): „A Zsolnával minden alkalommal gyors, attraktív meccset játszunk, most sem volt ez másképp. Jól ismerjük őket, tudjuk, hogy nem adják fel akkor sem, ha gólokkal vezetünk ellenük. Emlékezzünk csak a tavaly augusztusi párharcra, amikor 3:0-s hátrányból jöttek vissza a meccsbe. Ne feledjük, hogy az aktuális bajnokkal játszottunk, aki nem a véletlennek köszönheti a tavalyi elsőséget. Fekszik nekünk a Zsolna játéka, sokkal eredményesebben tudunk ellenük játszani, mint például a Sároseperjes ellen, akiknek még csak gólt sem rúgtunk. Ma is szívvel és szervezetten játszottunk, a győzelmünk megérdemelt. Szép, de korántsem egyszerű összecsapáson vagyunk túl, melyet végül a harmadik gól döntött el. Természetesen jól esik a szurkolók elismerése, de az érdem elsősorban a játékosoké, nem az enyém. Ugyanúgy köszönet illeti ismét a szurkolóinkat, akikkel a hátunk mögött mindig úgy érezzük, mintha tizenketten lennénk a pályán.” (fcdac.sk)

Szép volt, fiúk!

Miután a Slovan kikapott attól a Trencséntől, amelyet a DAC egy héttel ezelőtt idegenben győzött le, öt fordulóval a vége előtt a dunaszerdahelyeik a 2. helyen állnak, 4 ponttal megelőzve a Slovant. A jövő héten Zsolnára utazik a DAC.

Tények / on-szm