Duray Miklós szlovákiai magyar politikus, író és egyetemi tanár volt a vendége a gömörpéterfalai A Völgy rendezvényközpontnak. Mede Ferenc házigazda a Közösségi önkormányzás – itt és most címet adta az előadásnak.
Duray Miklósról Koltay Gábor készített kétórás filmet, ebben Szarka László is nyilatkozik Duray első peréről, az 1983. január 31-i bírósági tárgyalásról, amikor úgy érezte magát, mintha egy egyetemi előadáson lett volna. Hasonlóan érezhette magát a június 15-i gömöri közönség is.
Amikor a kommunista hatalmi rendszer megbukott, 1989 vége felé kitárult a közéletünk, mindenki politizálni kezdett. Duray szerint már akkor kiderült, hogy nem vagyunk felkészülve arra, hogy a közösségi érdekeinket úgy tudjuk képviselni és védeni, hogy az szakmailag és erkölcsileg is helytálló legyen.
Ez a helyzet azóta csak romlott. Míg 20-25 éve az egyéni érvényesülés, a tisztségek, funkciók majd a gazdasági érdekek szabtak gátat az önkormányzatiság megvalósulásának, mára a közösségünk olyan kondícióba jutott, hogy autonómiáról, önrendelkezésről érdemben nem is lehet beszélni. Nem érett meg rá a felvidéki magyar társadalom, nem tudnánk vele mit kezdeni. A közöny uralkodik, amelyen a pártpolitika önmagában nem segíthet.
Duray véleménye szerint a magyar társadalmi életet szakmai koordinációval elősegítve kell egészségesebbé tenni, amelyben nyilvánvalóvá válik, mit várunk el a politikumtól. „Ha a társadalmi és a politikai közélet között nem találjuk meg az átjárhatóságot, akkor mind a kettő elsatnyul” – mondta. Hozzátette, újra kell építeni a kapcsolati rendszert, enélkül semmilyen közösségi célt nem tudunk megfogalmazni.
Az Ősök Napja rendezvény előestéjén tartott találkozón felidézték azt, amikor 1989. december elején felröppent a hír Királyhelmec és Nagykapos térségéből, hogy a felvidéki magyarok területi autonómiát követelnek maguknak. „Én akkor még Budapesten tartózkodtam, mivel novemberben jöttem vissza az Egyesült Államokból, s éppen akkor hívtak meg egy stúdióbeszélgetésre. Ott értesültem erről a bejelentésről, s már akkor azt válaszoltam, hogy nem beszélnék autonómiáról, hanem önkormányzatiságról” – emlékezett vissza Duray.
Mint ismert, Szlovákia 1938-39-es autonómiája vezetett Csehszlovákia megszűnéséhez, így e szó hallatán a szlovákiai közvéleménynek rögtön az elszakadás jut eszébe. Duray a fogalmak tisztázására invitálta meg hallgatóságát, s a Facebookon az eseményeket követő érdeklődőket.
Ma a világot az államok közötti jog tartja egyensúlyban. Az önrendelkezés a legmagasabb formája annak az igazgatási körülménynek, amely megteremti a terület és az ott élő népesség biztonságát. Egy államon belül ‒ összhangban a jogrendszerrel ‒ több belső önrendelkezési forma létezhet, amely lehetőséget ad arra, hogy a közösségek saját ügyeiket minél önállóban tudják rendezni. Az összhang hiánya önkényességhez vezet. A többség jóváhagyása nélkül nem lehet sem egyéni, sem belső autonómiát létrehozni.
Duray kifejtette, a személyi jellegű autonómia a szórványban élőknek is jogokat ad, s ellenőrzési és véleményalkotó rendszer. A területi autonómia etnikai alapon jöhet létre ott, ahol tömbben él az etnikum.
Erre volt kísérlet a 2001-es javaslat, Somorjától Párkányig ‒ Komárom megye létrehozása, akkor ott 350 ezer magyar élt. Ezt nevezhettük volna kerületi önkormányzatnak. A szlovák parlament ekkor fogadta el a ma is létező új közigazgatási rendszert a nyolc megyével. Keresztbe szabdalták fel az országot, s így egy-egy megyébe még kevesebb magyar került.
Az MKP ekkor a kormány tagja volt, s több oka is lett volna, hogy kilépjen, hogy újratárgyalja a kapcsolatrendszert, s felülbírálja a közigazgatási törvényt. A párt akkori vezetője, Bugár Béla akkor is nyaralni ment. Őszre pedig már elfajult a helyzet, s már ekkor nyilvánvaló volt a politikai széthúzás. Mint azóta ismert, egyéni anyagi érdekek miatt lemondtak minden közösségi érdekérvényesítésről, s ez 2009-ben pártszakadáshoz is vezetett.
„1948 őszén nyíltak meg az első magyar iskolák. 1950-ben már 90 ezer magyar diák járt magyar intézménybe. 1960-ban, amikor egyetemre jártam, százával voltak olyan fiatalok, akik úgy vélekedtek, miszerint olyan irányban kell szervezkednünk, hogy a politikai hatalomtól függetlenek legyünk, és a saját normáink szerint éljünk. A következő tíz év kedvező időszak volt, a kommunista rendszer elkezdett bomlani. 1968-ban azt hittük, valóban létre tudjuk hozni a pluralista demokratikus szocializmust. 1968 áprilisában alakult a Magyar Ifjúsági Szövetség, melynek júliusra 20 ezer tagja volt. Ez a belső energia 1989-re megszűnt. Megdöbbenésemre azok, akik magyar részről elindították a rendszerváltozást, nem az önállóságban és a függetlenségben gondolkodtak, hanem szorosan betagolódtak az akkori Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) mozgalomba. Más lett a felfogás és a meggyőződés” – vázolta Duray Miklós.
Hozzátette, a közhangulat nagyon megváltozott. 1920-ban azért alakították így a határokat, hogy örökös feszültség és kölcsönös félelem uralkodjon. Az 1950-60-as években annak ellenére, hogy nagyobb volt az elnyomás, az emberek közötti szolidaritás is sokkal erősebb volt. Az 1970-80-as évek hangulata összefüggésbe került az egyéni karrierrel. Az embereket elkezdték elválasztani egymástól, ami azóta sem szűnt meg. 1990-ben a politikusok közül Duray Miklós mellett Bauer Edit, Kvarda József és néhai Komlóssy Zsolt volt csak az autonómia mellett. Ahogy megszűnt Csehszlovákia, s 1993-ban megalakult Szlovákia, Csehország és Magyarország viszonya valamelyest rendeződött.
Duray emlékeztetett, hogy Magyarország az elmúlt száz évben legyengült, s elszigetelődött. A jelenlegi Magyarország államhatárain túl élő kisebbségek közül a szlovákiai magyarság volt kitéve a legtöbb megpróbáltatásnak és üldöztetésnek, s tudati romlásnak indult a magyarság. Kifejtette, szétverték a felvidéki magyar közösséget, látszólag nem akarunk semmit. Így nincs nyílt szlovák-magyar szembenállás, nincs olyan feszültség sem, mint korábban.
„A felszín úgy néz ki, mintha hallgatna a mély. Ma csak arról szabad beszélni, ami nem vált ki feszültséget. Aki ezt megszegi, vagy ennek a megszegésére biztat, az vagy nem ért a politikához, vagy nem érzékeli ennek a következményét” – zárta keserűen az előadást.
A beszélgetések alkalmával kitért a visegrádi négyek közötti együttműködés fontosságára, a stratégiai gondolkodásra, a rendszerszerű támogatási rendszerre. „Még a legszigorúbban megfogalmazott stratégiából sem lehet kizárni az egyéni érdekeket, mert ilyen az ember. Viszont a stratégia hiánya azt jelenti, hogy azokat az anyagi eszközöket, amelyeket nyújtanak, nem tudják úgy célszerűen felhasználni, hogy az a közösség hasznára váljon. Ahhoz, hogy felvirágoztassuk egymást, az egyéni érdeket a közösségi érdek mentén kell támogatni” – szögezte le, s hiányolta ezzel a közös szövetkezéseket, az átgondolt nemzetpolitikai stratégiát a Felvidéken.
A nemzetpolitika pedig stratégián alapul, ez tervezést, jövőbe látást, ellenőrizhetőséget és valamilyen lecsapódó eredményt igényel. Ehhez a társadalom, a közélet és a gazdasági élet nagyon sok elemét kell ismerni, s egymás mellé rendezni. A stratégiának úgy kell működnie, mint a hangyák társadalmának. Csak reménykedhetünk, hogy lesz még a felvidéki magyarságnak olyan vezéregyénisége és köré épülő csapata, akik a hangyák mintájára megható buzgóságot, gondoskodást, szorgalmas munkát, alapos tájékozottságot tanúsítanak annak érdekében, hogy megmaradjon a magyarság a Felvidéken.
Forrás: Felvidék.ma, Pósa Homoly Erzsó