Tom Nicholson Gorilláról szóló könyve megjelentetésének megtiltása a bíróság szerint nem cenzúra, mivel a jelen helyzetben a személyiségjogok védelme felülkerekedett a könyvalakban való információnyújtás felett.

 

Legalábbis így magyarázta a Pozsonyi Járásbíróság a Nicholson-könyv megjelentetésének megtiltásáról szóló előzetes rendelkezést. A SITA hírügynökséget a Pozsonyi Kerületi Bíróság szóvivője, Pavol Adamčiak tájékoztatta. A végzés ellen a törvényes határidőn belül fellebbezni lehet. A bíróság a továbbiakban arról is tájékoztat, hogy a szóban forgó ügyről lehet írni vagy a nyilvánosságot tájékoztatni, de csak olyan formában, amilyet a törvény megenged. A bíróság elsősorban azzal érvelt, hogy ha sor kerülne a könyv kiadására, polgárjogi szempontból az a személyiségjogok jogtalan megsértését jelentené, mivel a könyv eddig meg nem erősített tények alapján jelenik meg. A bíróság szerint a könyvben súlyos bűncselekmény elkövetésének gyanújáról van szó, és ebben az esetben is érvényes, hogy minél súlyosabb az állítás, annál megbízhatóbbnak kell lennie a valóságalapnak.
Mindezek alapján a bíróság megjegyezte, az esetben nincs szó cenzúráról, mert „nem nevezhető cenzúrának az a helyzet, amikor más alanynak az ugyancsak alkotmány által védett emberi jogaiban okozott kár csökkentése céljából betiltanak egy kiadványt, amely nem megbízható valóságalapra támaszkodik”. A bíróság ezért úgy döntött, hogy Nicholson köteles tartózkodni „a könyv kiadásától vagy a könyv, illetve egyéb kiadvány bármilyen más terjesztésétől, amely a meghatározott tartalmon (a Gorilla-ügyön) alapul, vagy amelyik ilyen írásos információkat vagy hanganyagot, illetve hang-kép anyagot tartalmaz, illetve fog tartalmazni, akár a kiadón vagy más személyen keresztül, vagy saját költségre, illetve bármilyen más módon”. Nicholson a könyvet más nyelvre lefordítva sem jelentetheti meg, részleteket sem közölhet belőle, illetve semmilyen más módon sem terjesztheti azt az ügyben hozott döntés jogérvényességéig.

Aktuality.sk, 2012. február 6. nyomán