A következő országos Gorilla-tüntetés február 24-én, pénteken lesz – jelentették be a tüntetés szervezői és a Pozsony-Óvárosi Önkormányzat szóvivője, Tomáš Halán.

A szervezők a negyedik Gorilla-tüntetés időpontját a hivatalos honlapjukon tették közzé. Eszerint a következő tiltakozóakció február 24-én 16.00 órai kezdettel lesz a pozsonyi Hviezdoslav téren. A szervezők közösségi hálón közzétett információi szerint a média hazudott, amikor azt állította, hogy a tüntetések azért fejeződtek be, mert a pénzügyi csoportok pénzelték azt. A szervezők felszólítják a polgárokat, menjenek el a tüntetésre és harcoljanak a jogaikért és a jobb életért.

Bár ez idáig csupán a tiltakozó gyűlés van bejelentve, Peter Pčolinský, a szervezők egyike szerint, az emberek a tiltakozó felvonulás mellett szavaztak. A felvonulás útvonala azonban még nem tisztázott. A felmérésben ugyanis, amely útvonalként az SNP-tértől a Köztársasági elnöki palotáig való felvonulást javasolta, a többség ez ellen volt. „Az egyik lehetőség a Penta székhelyéhez való felvonulás, csak hogy ott nincs elegendő tér, a tízméteres hely után már ott a kerítés és az autósztráda” – mondta a TASR-nek Pčolinský.

A tüntetések szervezői a IV. Gorilla-tüntetést, amelyre eredetileg február 19-én került volna sor lefújták és jelezték, hogy inkább a nyilvános párbeszédre szeretnének összpontosítani. Ezek keretében kívánták végleges formájában összegezni a tiltakozók követeléseit. „Mi azonban sohasem mondtuk, hogy bevonulunk az utcákról” – hangsúlyozta Pčolinský. Az elsődleges cél véleménye szerint továbbra is a parlamenti választások előtti napra tervezett országos tiltakozóakció marad.
A tiltakozóakció előkészítése mellett a szervezők továbbra is dolgoznak a népszavazásról szóló törvény megváltoztatást sürgető petíció előkészítésén. Nem tetszik nekik ugyanis a jelenlegi rendszer, amely értelmében a referendum csak akkor érvényes, ha a választásra jogosult polgárok többsége részt vesz rajta.

Aktuality.sk, 2012. február 20. nyomán