Richard Sulík parlamenti elnökké választása után a parlamenti iroda alkalmazottja lett az a Boris Balog is, akit a Gorilla-dosszié is emleget. Balog a privatizációs bizottság tagja volt, amely az M.R. Štefánik repülőtér eladásáról döntött volna, s neve a jutalékok kifizetésével kapcsolatban merült fel a Gorillában. Balog azt állítja, hogy ez értelmetlenség.

 

„Haščák azt mondja, hogy Jožo 99%-ban kifizette Juricát (Jožónak külön költségvetése volt erre a Pentában). Malcháreknek ez nem tetszik, mert Jurica az ő embere, és nem kellett volna a tudtán kívül kifizetni.  Ugyanez érvényes a privatizációs bizottság további tagjaira is a gazdasági minisztérium részéről – Boris Balogra és Peter Vlasatýra (Malchárek tanácsadója), akiket valószínűleg szintén Malchárek tudta nélkül fizettek ki.  Haščák azt mondja Malcháreknek, hogy megkérdezi Jožót és át kell még gondolnia a dolgot” – írja a Gorilla.
Boris Balog megerősítette, hogy az említett privatizációs bizottság tagja volt, a kifizetéséről szóló információt azonban igaztalannak tartja. „Az, hogy megjelent ott az én nevem is, állíthatom, hogy értelmetlenség. Igen, tagja voltam a bizottságnak, de amit ott írnak, az biztosan nem történt meg” – állította Balog. Richard Sulík sem kérdezte őt a dossziéban való szerepléséről, aki pedig már a 2010-es választások előtt ismerte a Gorillát.  Balog azt állítja, hogy Sulíkot nem ismerte korábban, és a parlamentbe pályázat útján került. „Megszólítottam a parlamenti iroda igazgatóját, Nižňan urat. Ő hívott meg a pályázatra, addig azonban nem ismertem őt” – tette hozzá Balog.
A második Dzurinda-kormány idején a gazdasági tárca legiszlatív osztályát vezette Pavel Rusko és Jirko Malchárek irányítása alatt is. Rusko ANO-jában is tevékenykedett, az ifjú liberálisok alelnöke volt.
A parlamentbe lépése előtt és után senki sem foglalkozott azzal, hogy a neve benne van a Gorillában. „Soha senki sem érdeklődött efelől. A nevem csak egyszer szerepel az aktában, és nem arról írnak, hogy valaminek történnie kellene velem. Csak valamiféle konstrukció van benne rólam, ami ráadásul nem is igaz” – reagált Balog.   

A jogász esetével kapcsolatban Richard Sulík is állást foglalt. „Az SaS az egyetlen parlamenti párt, amelynek nincs semmilyen köze a Gorillához. A tárca hivatalnokát sem én, sem pedig a hivatalvezető a felvétele előtt egyáltalán nem ismertük” – nyilatkozta.

Aktuality.sk, 2012. március 2. nyomán