A Gorilla-akta szerint a Smer elnökének asszisztense pénzt kapott a Pentától a párt számára.
A Smeren belül azt beszélik, hogy a kormányfő hivatalvezetői posztjának első számú jelöltje Robert Fico több éves munkatársa František Határ.

„Ez még nem dőlt el” – válaszolt Fico a kérdésre, hogy vajon megint Határ lesz-e a kabinetfőnöke.

Határ neve a Titkosszolgálat Gorilla fedőnevű állítólagos aktájában súlyosabb összefüggésben szerepel, mint Roberr Ficóé. A pozsonyi Vazov utcai lehallgatott lakásban állítólag rendszeresen találkozgatott a Penta társtulajdonosával, Jaroslav Haščákkal, akivel az irat szerint baráti kapcsolatban állt. Az egyik rész például arról ír, hogy Határ állítólag egy közelebbről meg nem határozott pénzösszeget kapott Haščáktól a Smer kampányára.

A Smer újfent megismételte, hogy a Gorilla Mikuláš Dzurinda jobboldali kormányának botránya, nem pedig az övé. Sem Fico, sem pedig Határ azonban nem cáfolta egyértelműen, hogy jártak volna a szóban forgó lakásban. A Penta tagadja, hogy képviselői valamikor is kenőpénzt fizettek volna, és az aktát kitalációnak tartják. Haščák azt állítja, csak kétszer járt a Vazov utcai lakásban és semmilyen politikussal nem találkozott ott.

A Sme, 2012. április 3. nyomán