Fico gazdasági minisztere, Tomáš Malatinský Pozsony egyik villanegyedében lévő házát a Penta egyik társtulajdonosa, Jaroslav Haščák bérli. Amint az maga Malatinský beismerte annak idején a pozsonyi Csupasz hegy nevű villanegyedben építette fel a házát, mint ahogyan például több más, a Penta pénzügyi csoporthoz tartozó vállalkozó is.

De még a háza befejezése előtt anyósa halála után feleségével annak házába költöztek be. Így aztán a pozsonybesztercei zárt körzetben lévő házát bérbe adta.

„A házat már hosszabb ideje bérbe adtam. Sohasem titkoltam, hogy Jaroslav Haščák lakik benne, csak úgy tartottam korrektnek, hogy őt is megkérdezzem, nyilvánosságra hozhatom-e ezt a kétoldalú szerződést” – nyilatkozta a miniszter. Miután Malatinský megszerezte az engedélyt, közzétette a bérlője nevét.

„A Penta céggel több éves tevékenység köt össze az Elektrovod cégen keresztül, amelynek két évig a társtulajdonosa és a képviselője voltam. A cégnek ők (a Penta – a szerk. megjegyzése) is a részvényesei voltak” – magyarázza állítólagos összefonódását a pénzügyi csoporttal a miniszter. „Pár éve már sem nekem, sem az Elektrovod cégnek nincs semmi köze a Pentához. 2003-ban eladtuk a részvényeinket és a vállalkozói tevékenységünk megszűnt” – magyarázza az új gazdasági miniszter, a Szlovákiai Munkáltatói Szervezetek Szövetségének és a Szlovák Energiaipari Munkáltatók Szövetségének eddigi elnöke. „Már húsz éve mozgok a szlovákiai vállalkozói közegben és több tíz, de lehet, hogy több száz szlovák vállalkozót is ismerek, főleg az energiaipar területéről, de egyéb ágazatokból is. Mindenki, aki valamivel az energiaipar terén vállalkozik gyakran az ismerősöm, esetleg a partnerem” – tette hozzá a miniszter.

Az Aktuality.sk, 2012. április 10. nyomán