kiskaAndrej Kiska köztársasági elnök egy évvel a tisztségbe lépése után sem tudja, mennyi az igaz a Gorilla-ügyből. Az államfő a Szlovákiában működő cégek pénzügyi igazgatóinak szeptember 28-ai konferenciáján beszélt erről.

Kiska a beszélgetés során arra kérdésre reagált, hogy az államfői tisztségéből hogyan tud segíteni az igazságszolgáltatásban uralkodó állapotok javításában, illetve a korrupció elleni küzdelemben. Az államfő szerint a Gorilla és az emissziós kvóták olyan téma, amelyekről a Szlovák Információs Szolgálat igazgatójával, Ján Valkóval és Jaromír Čižnár főügyésszel való minden találkozásakor szó esik.

Az államfő szerint egyértelműen meg kell határozni, mi legyen ezekkel az ügyekkel abban az esetben, ha Szlovákia képtelen lesz azokat megoldani. „Nem azért, hogy elsimítsuk azokat, hanem hogy semmi ilyesmi a jövőben ne fordulhasson elő újra. Lehetetlen, hogy újabb és újabb ügyek bukkanjanak fel, és hogy soha senkinek azok közül, akikről tudjuk, hogy felelősek ezért, semmi baja se származzon ebből” – fogalmazott.

Kiska megismételte korábbi állítását is, miszerint Szlovákiában más uniós tagországokkal összehasonlítva a bíróságokba vetett bizalom a legalacsonyabb szinten van. „Nincs szomorúbb annál, mint tudni, hogy nem működik az alapvető igazságszolgáltatás” – jelentette ki az államfő.

Emlékeztetett arra is, hogy hivatalba lépése után elkezdett nagyon intenzíven dolgozni azon, hogy segítsen az igazságszolgáltatás helyzetének javításában. Mint mondta, az első küzdelmet e téren az alkotmánybírók kinevezése során folytatta. A parlament által előterjesztett hat jelölt közül hármat kellett volna kiválasztania. „Enyhén szólva sem voltak jók a jelöltek” – mondta hozzáfűzve, hogy a többségük azt sem tudta a meghallgatása során elmagyarázni, miért jelöltette magát. Az államfő szerint többnyire azt mondták, hogy megkereste őket egy csoport, amelyik azt mondta, hogy lehetnének alkotmánybírók.

Annak azonban Kiska is örül, hogy világos szabályokat vezettek be az új bírók kiválasztásában. „Az igazságszolgáltatásba új, becsületes és tettre kész bírókat kell juttatnunk, akiknek pedig lassan már befejeződik a megbízatásuk, el kellene onnan már menniük” – mondta.

Kiska azt is jelezte, hogy a jövő hét folyamán találkozik a parlament elnökével, Peter Pellegrinivel és a parlamentek pártok képviselőivel is az alkotmánymódosítás ügyében. Ezáltal elérhetővé válna, hogy a bírók egy bizonyos korhatár elérése után, már ne maradhassanak a tisztségükben.

Forrás: dé, Felvidék.ma