A Gorilla-ügyön Robert Fico, a Smer elnöke szerint az is érdekes, hogy a privatizációkból származó jutalékokról szól. „Ha ez bebizonyosodik, akkor megkérdezném a mi új Cattaninkat, hogyan is szavazott kormánytagként a Szlovák a Villamos Művek privatizációjakor.

 

Ez nagyon érdekelne engem. Mert az az érzésem, hogy kecskére bíztuk a káposztát“ – jelentette ki Fico. Az ügy csak annyiban érdekli, hogy rendesen ki lesz-e vizsgálva, és hogy bebizonyosodik-e, amit a Smer már kijelentett, hogy a privatizációkkor jutalékokat szedtek egyesek, és hogy a múltban a második Dzurinda-kormány idején képviselő-vásárlás folyt. „Kétségeim vannak azonban Lipšic úr, a farizeuskodás mesterének terve láttán, mivel tudott róla, mint igazságügy-miniszter, kétségkívül támogatta a Villamos Művek privatizációját, amelyről mellesleg a Gorilla beszél, és most ő vizsgálja ki az ügyet? Nekem az az érzésem, hogy ő is felemelte a kezét a Villamos Művek privatizációja mellett” – tette hozzá Fico.

A Smer-SD Fico szerint mindent elmondott a Gorilláról, amit kellette. „Mi nyilvánosan bevallottuk, hogy a Smer-SD 2000-ben egymillió koronás adományt kapott. Ezt a pénzösszeget a holokaust-projekt támogatására fordítottuk” – mondta Fico, majd megjegyezte, hogy pártja a Penta pénzügyi csoporttól semmilyen más pénzforrást nem kapott. A Smer elnöke ezzel a válaszával azokra az újságírói kérdésekre reagált, amelyek azt firtatták, rákérdezett-e közeli munkatársától a pénzügyi csoport képviselőjével való állítólagos találkozóira, amelyekről a medializált dokumentum ír. Fico újfent megismételte, hogy „bennünket ne rángassanak bele a Gorillába, nekünk a Gorillához nincs semmi közünk”, mivel a pártja az állítólagos lakáslehallgatás idején ellenzékben volt, és a Pentához való viszonyát tettekkel bizonyította. „Összekapcsolni a Smert a Gorillával nevetséges, hiszen mi vettük el a Pentától a repülőteret, mi tiltottuk be az egészségügyi biztosítók nyereségét is” – érvelt.

Az említett adomány a párt adott évi zárszámadásában is szerepel, így Fico szerint nincs is okuk ezt takargatni. „Melyik politikai párt, amelyik pénzt kapott a Pentától – és én nem kételkedek abban, hogy el is fogadták azt – vallotta be a zárszámadásában ezt?” – kérdezte Fico.

SITA, 2012. január 27. nyomán