Iveta Radičová kormányfő beismerte, hogy a Penta több képviselője is meglátogatta őt az otthonában, amikor még nem volt a csúcspolitikában. Hogy köztük volt-e a Penta résztulajdonosa, Jaroslav Haščák, Radičová sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudta.

„Azokban az években ezer ember is járt a házamban, vagy talán több is. És én örülök, hogy a házam barátságos és kényelmes hajlék különböző emberek számára” – nyilatkozta a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság ülése után.

A kormányfő nem kívánta véleményezni a Penta szóvivőjének kijelentését, miszerint Haščákkal találkozgatott. „Kormányfőként nem fogok egy cég szóvivőjének kijelentésére válaszolni. Most komolyan megpróbálnak engem ebbe a gorilla-játékba belerángatni? Elnézést, de ezt alapvetően elutasítom!” – jelentette ki.

Radičová hangsúlyozta, hogy a kormányfő, a miniszterek és a képviselők kötelessége, hogy a háromoldalú egyeztetések keretében találkozzanak a munkáltatók képviselőivel. „Tudják önök, hogy a Munkáltatók Uniójának alelnöke a Pentából van?“ – tette hozzá.

Radičová hozzátette, hogy a kormányfő több formális is nem formális találkozón vesz részt a partnereivel vagy a barátaival. „Ismerem Haščák urat, ez minden” – válaszolta arra a kérdésre, hogy a barátai közé sorolja-e őt. Arra a kérdésre, azonban, hogy kivel találkozgat a magánidejében, a kormányfő elutasította a válaszadást, mert szerinte ez a kérdés a sajátján kívül a közéleti funkciót be nem töltő látogatói magánéletét is érinti. „Mit jelentsen ez? Nem hagyom magam ilyen ízléstelen dolgokba belerángatni “ – jelentette ki a kormányfő.

SITA, 2012. február 2. nyomán