Iveta Radičová kormányfő szerint a Gorilla-ügy kivizsgálása szempontjából jobb és hatékonyabb lenne, ha hagynánk a nyomozókat dolgozni. „Elég nagy a  közvélemény nyomása az ez ügyben tartott  speciális sajtótájékoztatók nélkül is” – nyilatkozta a Szlovák Rádió Szombati beszélgetések című vitaműsorában.

Véleménye szerint ebben az esetben jobb lenne „a kevés néha több” jelszava alapján eljárni.

Meggyőződése, hogy Daniel Lipšic belügyminiszternek érdeke, hogy a nyomozók minél jobb eredményt érjenek el az ügyben – válaszolta arra a kérdésre, hogy élvezi-e Lipšic a teljes bizalmát. Nem tenné azonban a tűzbe a kezét azért, hogy a szlovák politika nem úgy néz ki, ahogyan arról a Gorilla fedőnevű, állítólagos titkosszolgálati irat ír. Ehhez a véleményéhez a legmagasabb szinten végzett bűncselekmények kivizsgálásának eredményei szolgáltatják az alapot. Ezzel összefüggésben megemlítette a faliújság tendert, a vitás telekügyeket, a platina-ügyet, amely esetében hamarosan megtörténnek a vádemelések, az Oserpatak-ügyet,  az emisszió-kibocsátást vagy a szociális üzemek támogatásának ügyét.

„Zajlanak a bűnvádi eljárások, megtörténtek a vádemelések, több nyomozást már lezártak. A többi már a Legfőbb Ügyészség és a bíróságok dolga. Tudom, miért tettem a fejem a tőkére a Legfőbb Ügyészségen történő változások miatt, hogy ne történjen meg, hogy az ügyeket felderítik, megvannak a bizonyítékok, csak éppen a bűnös nem nyeri el a büntetésé” – tette hozzá. Megjegyezte, hogy a legjobb szabályok sem gátolják meg a rablók létezését, akiket azonban le kell fülelni és meg kell büntetni. „Szlovákia nagy gondja, hogy lezárul a nyomozás, megtörténik a vádemelés, büntetés meg sehol” – hangsúlyozta.

Radičová újfent elhatárolódott személye belekeverésétől a Gorilla-ügybe és a korrupciós botrányokba. Mint megjegyezte, hét évvel ezelőtt tiszta kézzel lépett a politikába, és ma tiszta kézzel távozik onnan.

SME, 2012. február 11. nyomán