A lámpa alatt van a legnagyobb sötétség. Érvényes ez a .týždeň hetilap főszerkesztőjének esetében is. A legutóbb közzétett információk leleplezték, hogy a szerkesztőségében találkozgattak az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek jelöltjei, a választási programról tárgyaltak és további jelölteket válogattak.

A találkozókon a Penta pénzügyi csoport volt partnere, Jozef Špirko is részt vett, akit a Gorilla is emleget. Mindeközben Hríb még mindig a Szlovák Rádió-Televízió „Este a lámpa alatt” című műsorát vezeti. Az elemzők szerint ebben az esetben érdekütközésről van szó.

Igor Matovič 2011. december 14-én mutatta be az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek választási listáját. A lista első számú jelöltje Martin Mojžiš, a .týždeň szerkesztője és a Lámpa alatt című műsor gyakori vendége lett.
Az Egyszerű Emberek vezetője, Igor Matovič szerint Hríb már az ötlet születésénél ott volt, hogy a párt választási listájára a Polgári Konzervatív párt (OKS) és a Szlovák Konzervatív Demokraták (KDS) jelöltjei is felkerüljenek. „Nem titkolja, hogy nagy rajongójuk. Valószínűleg örült, hogy az OKS egy újabb felvonót talált, amellyel a parlamentbe juthatott volna” – nyilatkozta a Pravdának Matovič. Az Egyszerű Emberek jelöltjeinek első két találkozója a .týždeň szerkesztőségében zajlott. A jelöltlista élére a lap szerkesztője Martin Mojžiš állt, aki a Matovičcsal való nemrégi vitája után a hazugságvizsgálattal kapcsolatban, további emberekkel egyetemben lemondott a jelölésről.

Tom Nicholson újságíró szerint, aki az ügyről egy könyvet is írt, a Gorilla-irattal, még mielőtt az tavaly Karácsony előtt megjelent volna az interneten, felkereste a .týždeň szerkesztőségét is, ahol azonban visszautasították. A .týždeň szerkesztői tehát tudtak a Gorilla tartalmáról, a Penta és lehet, hogy Špirko feladatáról is. Ennek ellenére megbíztak benne. A Pravda megpróbálta az ő véleményét is megszerezni. „Amit el szeretett volna mondani a médiának, már elmondta. Többet nem kíván ezzel kapcsolatban közölni” – tolmácsolta Špirko álláspontját a Foglalkoztatók Országos Szövetségének szóvivője, Martin Hošták.

Hríbnek már évek óta azzal a kritikával kell szembesülnie, hogy az „Este a lámpa alatt” nem tárgyilagos és nem pártsemleges. A bírálat most még jobban kiéleződött. A szakemberek szerint nem rendjén való, ha egy politikailag és ideológiailag terhelt ember vezeti a közszolgálati televízió műsorát.

A Szlovák Újságíró Szövetség alelnöke, Zdenko Cho már abban is összeütközést lát, hogy Hríb újságíróként a politikában tevékenykedik. Véleménye szerint érvényesnek kellene lennie az angolszász szabálynak, miszerint az újságírónak pártokon felülinek kellene lennie. „Optimális esetben apolitikusnak kell lennie. Nem kellene valamelyik politikai áramlathoz vagy ideológiához húznia. Az, hogy egy ilyen politikailag mélyen beágyazott újságíró teret kap a közszolgálati médiában, ezért tehát botrány. Határozottan nem becsületes, és az én szemszögemből a közvéleménnyel való hihetetlen manipulációról van szó” – összegezte Cho.
Pavol Múdry a Nemzetközi Sajtóintézetből (IPI) azt állítja, hogy a týždeňben, mint magán kiadványban ez nem zavaró, más a helyzet azonban a közszolgálati televízióval. „Ez inkább erkölcsi kérdés. Ha én Štefan Hríb helyében lennék, nem mennék olyan közel a politikusokhoz” – jelentette ki. Andrej Zmeček (Mediális Intézet) szerint mindig fontos, hogy a néző tudja-e, hogyan kell a műsort értelmeznie. A műsorvezetőnek nem kellene párton kívülinek tettetnie magát, ha nem az. „Jobb lenne, ha Štefan Hríb a műsorvezetések során valaki mással cserélődne. Jobb lenne olyan valaki, aki többet moderál és kevesebb saját véleményt visz a műsorba” – magyarázta Zmeček.

Pravda nyomán, 2012. február 14.